Hirdetés

Bukaresti gyanús halálesetek: lemondott a fővárosi kórház menedzsere

•  Fotó: bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház

Fotó: bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház

Lemondott a bukaresti Sfântul Pantelimon kórház menedzsere, Bogdan Socea – nyilatkozta Alexandru Rafila egészségügyi miniszter az Agerpres hírügynökségnek.

Krónika

2024. augusztus 09., 15:262024. augusztus 09., 15:26

Elmondása szerint a fővárosi kórház vezetője csütörtökön nyújtotta be a lemondását, amely péntektől érvényes.

Korábban a Sfântul Pantelimon Klinikai Sürgősségi Kórház vezetősége közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy elkötelezettek az intézményben történt tragédiák körülményeinek tisztázása mellett és együttműködnek a hatóságokkal az igazság kiderítése érdekében.

Hirdetés

„Ugyanakkor belső vizsgálatot is indítottunk az eset kapcsán, hogy feltárjuk az esetleges hiányosságokat és meghozzuk a szükséges intézkedéseket” – tették hozzá.

korábban írtuk

Lemondanak a vezetői annak a bukaresti kórháznak, ahol betegeket öltek meg az orvosok
Lemondanak a vezetői annak a bukaresti kórháznak, ahol betegeket öltek meg az orvosok

Benyújtotta lemondását a Szent Pantelimon kórház orvos igazgatója és az intézmény menedzsere is le fog mondani – jelentette be csütörtökön az egészségügyi miniszter.

Mint ismeretes, szerdán őrizetbe vették, majd másnap előzetes letartóztatásba helyezték a bukaresti Sfântul Pantelimon kórház két szakorvosát. M. M. A. ellen emberölésre tett kísérlet, illetve minősített emberölés, P. M. ellen szintén minősített emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Mindkét orvosnőt azzal gyanúsítják, hogy a noradrenalin dózisának szándékos csökkentésével előidézték egy súlyos állapotban levő beteg halálát.

korábban írtuk

Letartóztatták a bukaresti kórház emberöléssel gyanúsított orvosait
Letartóztatták a bukaresti kórház emberöléssel gyanúsított orvosait

A bukaresti törvényszék csütörtökön helyt adott az ügyészek kérésének, és elrendelte a fővárosi Sfântul Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház szerdán őrizetbe vett két orvosának 30 napos előzetes letartóztatásba való helyezését.

korábban írtuk

Bukaresti gyanús halálesetek: újabb részleteket közölt az ügyészség
Bukaresti gyanús halálesetek: újabb részleteket közölt az ügyészség

Újabb információkat közölt az ügyészség azzal a halálesettel kapcsolatban, amely a Sfântul Pantelimon kórházban következett be egy betegnél, miután két orvos csökkentette a vérnyomás emelésére vagy szinten tartására használt noradrenalin dózisát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen

A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után
2026. július 23., csütörtök

Új választható tantárgyak, módosuló felvételi a láthatáron

Változások várhatóak a 2026-2027-es tanévben: új választható tantárgyakat vezethetnek be és módosulhat a középiskolai felvételi. Ugyanakkor vita övezi a hittan jegyekkel való értékelését.

Új választható tantárgyak, módosuló felvételi a láthatáron
2026. július 23., csütörtök

Bértörvény: értelmetlennek tartják, ezért kihagyják a minisztériumi egyeztetést a tanügyi szakszervezetek képviselői

A három legnagyobb tanügyi szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről csütörtökre összehívott munkaügyi minisztériumi egyeztetésen, mert szerintük az csak látszatkonzultáció.

Bértörvény: értelmetlennek tartják, ezért kihagyják a minisztériumi egyeztetést a tanügyi szakszervezetek képviselői
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
2026. július 23., csütörtök

Meghalt a fekete-tengeri hajórobbanás egyik sérültje

Meghalt csütörtök reggel a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike – közölte az egészségügyi minisztérium.

Meghalt a fekete-tengeri hajórobbanás egyik sérültje
2026. július 23., csütörtök

Volt kormányzati partnereit hibáztatja a koalíció felrobbanásáért a kormányt megbuktató PSD elnöke

A Szociáldemokrata Párt (PSD) hibát követett el, amikor kormányra lépett, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusainak egy része a PSD elleni támadásokat tette „egyetlen körpolitikájává” – jelentette ki Sorin Grindeanu, a PSD elnöke.

Volt kormányzati partnereit hibáztatja a koalíció felrobbanásáért a kormányt megbuktató PSD elnöke
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Miniszter: Romániának nem Ukrajna támogatása miatt vannak gazdasági problémái

Cáfolta szerdán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint „Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát”, illetve hogy „a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek”.

Miniszter: Romániának nem Ukrajna támogatása miatt vannak gazdasági problémái
Hirdetés
Hirdetés