
Klaus Iohannis (jobból a harmadik) erdei kiránduláson Mircea Fechet környezetvédelmi (jobbról a negyedik) és Ligia Deca oktatási miniszter társaságában (jobbra a második)
Fotó: Klaus Iohannis/Facebook
Túl sok a medve Romániában, túl messzire jutottunk – jelentette ki szerdán Washingtonban Klaus Iohannis államfő, olyan törvény megalkotását szorgalmazva, amely „tiszteletben tartja az európai rendelkezéseket és az emberi életet egyaránt”.
2024. július 10., 19:442024. július 10., 19:44
2024. július 10., 20:072024. július 10., 20:07
A román elnök az alapításának 75. évfordulóját ünneplő NATO csúcstalálkozója alkalmából rendezett sajtóértekezletén tért ki a romániai medvekérdésre az amerikai fővárosban. Annak kapcsán foglalt állást, hogy egy 19 éves lányt egy nappal korábban túrázás közben megtámadott, majd szétmarcangolt egy medve a Bucsecs-hegységben.
Többek között amiatt is, mert bevallása szerint szombaton maga is éppen a Bucsecs-hegységben túrázott. „Azt hiszem, ez már túl sok. Roppant aggódom, sokkoltak a történtek. Szombaton én is a Bucsecsben túráztam, és most azt hallom, milyen szerencsétlenség történt közel ahhoz a helyhez, ahol én is megfordultam. Nagyon sajnálom, ami az áldozattal történt, részvétem a családjának” – idézte Iohannist a G4Media hírportál.
Az államfő úgy vélekedett: ha azt akarjuk, hogy „egészséges” turizmusunk legyen, nem hagyhatjuk, hogy az embereket megöljék az állatok, szerinte ugyanígy azt sem lehet megengedni, hogy az emberek szórakozásból leöljék az állatokat. „Meg kell találni a középutat. Jelenleg azonban evidens, hogy túl sok medvénk van, túl sok incidens történik, amelynek során a ragadozók megsebesítenek vagy megölnek embereket, és ez már nem mehet így tovább” – szögezte le az államelnök.
Az elnök pontosított, hogy ő nem vadász, és nem is szakértője a területnek. Iohannis hozzátette ugyanakkor: olyan törvényi megoldásra van szükség, amely „tiszteletben tartja az európai szabályozásokat, de az emberi életet is”. „Nem védelmezhetjük az állatokat az emberek kárára” – fogalmazott az államfő.

Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt (PSD) a medvepopuláció kezelését szolgáló új intézkedések megvitatására és elfogadására – jelentette be szerdán a miniszterelnök.
Mint arról beszámoltunk, a lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolja Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter; a tárcavezető a Bucsecs-hegységben történt halálos medvetámadás nyomán szerdán bejelentette, hogy növelik az idei évre szóló kilövési kvótát. Mircea Fechet a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva sajnálatát fejezte ki a kedd esti tragédia miatt, amelyben egy 19 éves nő életét vesztette, miután medve támadt rá a Bucsecs-hegység egyik közkedvelt túraösvényén.
A Prahova megyei rendőrség szerdán gondatlanságból elkövetett emberölés és orvvadászat vádjával is bűnvádi eljárás indított az ügyben. Azt is vizsgálják, hogy a beavatkozó csapat törvényesen járt-e el, amikor kilőtte a védett nagyvadat. Mircea Fechet a hírtelevíziónak nyilatkozva elismerte, hogy Romániában túlszaporodott a barnamedve-állomány, és a településekre bejáró egyedek áthelyezése nem megoldás. Kijelentette: véleménye szerint azokat a medvéket, melyek emberek által lakott területeket közelítenek meg, el kell altatni vagy ki kell lőni.
Azt is bejelentette, hogy javasolni fogja a medvék kilövési kvótájának a jelenlegi 220-ról 500-ra való emelését, ahogy azt elődje, Tánczos Barna kezdeményezte. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ politikusa által javasolt kvótát a Román Akadémia ajánlására csökkentették. Hangsúlyozta: az emberi életnél semmi nem lehet fontosabb, és jelenleg Romániában nincs garancia arra, hogy nem történik újabb hasonló tragédia. Elmondta: a lakott településeket megközelítő medvéket el kell altatni vagy ki kell lőni, az áthelyezésük nem megoldás, hiszen a tragédia helyszínéül szolgáló vadászterületről tavaly száz medvét helyeztek át. „Más szavakkal elköltöztettük a problémát egyik településről a másikba, de nem oldottuk meg” – idézte a minisztert a Digi24.
Hevesen bírálta a kormánykoalíciót a hatósági megelőző intézkedések hiánya miatt Tánczos Barna korábbi környezetvédelmi miniszter, aki szerint ez vezetett a keddi tragédiához. "Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy a politikai döntéshozóknak legyen bátorságuk intézkedéseket hozni az állampolgárok életének megóvásáért a medvék túlszaporodása által jelentett valós veszélytől?" - tette fel a kérdést Facebook-oldalán. Az RMDSZ szenátora szerint az általa javasolt intézkedések végrehajtásával sok életet meg lehetett volna menteni, baleseteket elkerülni. Szerinte elfogadhatatlan és érthetetlen, hogy a kormánykoalíció sem a megelőzési kvótákat előíró miniszteri rendeletet, sem a villanypásztorprogramot nem ültette át a gyakorlatba.

A medveügy kilövéssel vagy elaltatással kezelhető, az áthelyezés nem működik – ismerte el Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, miután halálos nagyvadtámadás ért egy turistát Prahova megyében.
Tánczos arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a szenátus novemberben elfogadta az általa kezdeményezett, szaktanulmány alapján megállapított vadászati kvótákról szóló törvénytervezetet, a képviselőház nyolc hónapja nem tűzi napirendre. „A vadászati kvótákról szóló törvényt már holnap meg lehet szavazni, ha a kormánykoalíció részéről megvan az akarat” – értékelt Tánczos Barna, utalva arra, hogy a kormány „a környezetvédelmi aktivistáktól való félelem” miatt nem meri újra bevezetni a vadászatot.
Tánczos Barna tavaly júniusban, mandátuma utolsó napján írta alá azt a miniszteri rendeletet, mely szerint 426 barnamedvét megelőzési céllal, további 55-öt beavatkozási céllal lehet kilőni. Miután utódja a Román Akadémia ajánlására a javasolt szám felére csökkentette a kvótát, a szenátor törvénytervezetet terjesztett be a bukaresti parlamentbe, mely rögzíti a barnamedve-vadászatra vonatkozó megelőzési és beavatkozási kvótákat. A jogszabálytervezetet a szenátus elfogadta, de döntő házként a képviselőháznak is szavaznia kell róla.
A bukaresti környezetvédelmi tárca korábban évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak, de 2016-ban a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány betiltotta a populációszabályozó medvevadászatot, és az állomány elszaporodott. A lakott területekre egyre gyakrabban belátogató nagyvadak napjainkban már országszerte számos esetben okoznak személyi sérülést és anyagi kárt.
Marcel Ciolacu kormányfő szerdán bejelentette, hogy a kormánykoalíció nagyobb pártjaként a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a medvekérdés rendezésére. A miniszterelnök közölte: olyan jogszabálytervezeteket dolgoznak ki, melyek a „veszélyes”, nagy medvesűrűségű térségekben lehetővé teszik a nagyvadak kilövését.

Medvetámadás áldozatává vált egy fiatal nő kedden délután Prahova megyében, a Jepii Mici túraútvonalon; a hegyimentők nem tudják megközelíteni a holttestet a ragadozótól.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Változások várhatóak a 2026-2027-es tanévben: új választható tantárgyakat vezethetnek be és módosulhat a középiskolai felvételi. Ugyanakkor vita övezi a hittan jegyekkel való értékelését.
A három legnagyobb tanügyi szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről csütörtökre összehívott munkaügyi minisztériumi egyeztetésen, mert szerintük az csak látszatkonzultáció.
szóljon hozzá!