
Fotó: Barabás Barni
Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt (PSD) a medvepopuláció kezelését szolgáló új intézkedések megvitatására és elfogadására – jelentette be szerdán a miniszterelnök.
2024. július 10., 16:372024. július 10., 16:37
Marcel Ciolacut a Bucsecs-hegység egyik forgalmas túraútvonalán kedden történt halálos medvetámadás kapcsán faggatták a témáról. A Jepii Mici túraútvonalon egy fiatal nőt marcangolt halálra a medve, amelyet később kilőttek, mert agresszívvé vált és nem hagyta el a területet, ahol a holttestet megtalálták – írja az Agerpres.
A kormányfő azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy bizonyos térségekben túlszaporodott a medveállomány, a nagyvadak nem jutnak elég élelemhez, „ezért merészkednek egyre lejjebb”,
– fogalmazott.
{K1}
Hozzátette, a környezetvédelmi minisztérium kidolgoz egy törvényjavaslatot, majd rendkívüli parlamenti ülésszakot hívnak össze a tervezet megvitatására és elfogadására. „Már dolgozunk ezen. Egyértelmű, hogy az emberi élet mindennél fontosabb, de ez nem jelenti azt, hogy bárki bármikor szabadon medvére lőhet majd Románia területén. A magas kockázatú térségekre fogunk összpontosítani” – nyomatékosította a kormányfő.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Változások várhatóak a 2026-2027-es tanévben: új választható tantárgyakat vezethetnek be és módosulhat a középiskolai felvételi. Ugyanakkor vita övezi a hittan jegyekkel való értékelését.
A három legnagyobb tanügyi szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről csütörtökre összehívott munkaügyi minisztériumi egyeztetésen, mert szerintük az csak látszatkonzultáció.
2 hozzászólás