
Ilies Bolojan miniszterelnök szerint pozitív változás várható 2026-ban
Fotó: Gov.ro
A kormány keddi ülésén elfogadja a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök. Ilie Bolojan arról is beszélt, hogy jövőre nem lesz szükség adóemelésekre, amennyiben a kormány és a parlament tartja magát a koalícióban jóváhagyott intézkedésekhez. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a kiadások csökkentése helyenként leépítéseket vonhat maga után a közigazgatásban.
2025. december 22., 21:392025. december 22., 21:39
Az Antena 3 televíziónak adott interjúban Ilie Bolojan elmondta: a salátarendelet egyebek mellett tartalmazni fogja a minimálbér emelését a jövő év közepétől, az árbevétel utáni minimumadó mérséklését, továbbá a pártok állami támogatásának, valamint a képviselők és szenátorok költségtérítési átalányának 10 százalékos csökkentését. Emellett
– mondta a kormányfő. Bolojan emlékeztetett arra is, hogy a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat 2026-ban is befagyasztják, mivel nincs pénz az indexálásra.
A kormányfő hangsúlyozta: a november végi költségvetési hiány adatai alapján biztosra vehető, hogy Románia idén tartani tudja a 8,4 százalékos hiánycélt. Ha az eddigi intézkedések mellett jövőre is sikerül a bejelentetteknek megfelelően csökkenteni a kiadásokat és erősíteni a költségvetési fegyelmet, 2026-ban nem lesz szükség újabb adóemelésekre – szögezte le.
Rámutatott arra is, hogy
A megtakarított összegeket beruházásokra, fejlesztésekre, valamint a nyugdíjak és a bérek indexálására lehet majd fordítani.

Jövő héten hoznak döntést a koalícióban az alapélelmiszerek árréskorlátozását illetően – jelentette ki csütörtök este Ilie Bolojan.
Ilie Bolojant arról is faggatták, hogy a közeljövőben várhatók-e leépítések a közszférában. Válaszában rámutatott: a koalícióban született megállapodás értelmében a jövő év folyamán csökkenteni kell a közigazgatás kiadásait, ami helyenként létszámleépítésekkel járhat. „Ezt nem szabad véka alá rejteni” – fogalmazott. Hozzátette: 2026-ban valamennyi hatóságnak elemzést kell végeznie, amelynek alapján eldönti, milyen módon csökkenti kiadásait. Ez történhet például a pótlékrendszer átalakításával is, de ahol egyértelműen túlméretezett az apparátus, ott leépítésekre lesz szükség. „Minden egyes indokolatlanul kifizetett bérrel a beruházásoktól, az egészségügytől és az oktatástól vonunk el pénzt” – magyarázta a miniszterelnök.

Ilie Bolojan nem egy megváltó alkat, és nem is lehet az. Ha egyesek a nevének állandó ismételgetésével sikeresen felépítettek köré egy ilyen aurát – „jaj, nélküle nem lehet” –, az pusztán önhipnózis.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!