
Fotó: Rostás Szabolcs
Jövő héten hoznak döntést a koalícióban az alapélelmiszerek árréskorlátozását illetően – jelentette ki csütörtök este Ilie Bolojan.
2025. szeptember 19., 13:002025. szeptember 19., 13:00
A kormányfő az Euronews România hírportálnak nyilatkozva emlékeztetett, az alapélelmiszerek árréskorlátozását elrendelő intézkedés hatálya október elsején szűnik meg, és június végén, amikor legutóbb három hónappal meghosszabbították, azt beszélték a kormányban, hogy ez lesz az utolsó meghosszabbítás.
Bolojan magyarázata szerint néhány alapvető szempontot figyelembe kell venni az élelmiszerárak korlátozásakor. Először is, a piacba való beavatkozás általában nem megoldás a problémákra, mert bármilyen piaci beavatkozás zavarokat okoz: például ha egy területen korlátozod az árat, azok, akik vissza akarják szerezni az árrésből fakadó nyereséget, más termékek áremelésével kompenzálhatják a veszteséget – fejtette ki.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön kijelentette, hogy véleménye szerint legalább még hat hónapig meg kell tartani az alapélelmiszerek árréssapkáját, mert „az embereknek érezniük kell, hogy védelmezik őket”.
– magyarázta a kormányfő.
A második szempont a korrekt verseny biztosítása a piacon, azaz a romániai termelők is bejuthatnak a szupermarketek, az áruházláncok polcaira, egyenlő esélyt nyújtunk ehhez nekik – fogalmazott Bolojan az Agerpres szerint.
Kiemelte:
Emlékeztetett: az intézkedést legutóbb a kormány beiktatása után három nappal, automatikusan hosszabbították meg, mert akkor nem volt idő hatástanulmányt készíteni.

Jövő héten, várhatóan kedden ül ismét össze a kormánykoalíció vezetése, hogy döntsön az alapélelmiszerek árrésplafonjának meghosszabbításáról.
„Most összegyűjtünk minden piaci adatot, megvizsgáljuk a fejleményeket, megnézzük, hogyan reagálnak a nagy forgalmazók a helyzet várható alakulására, és mindezen adatok alapján hozzuk meg a döntést, amelyet jövő héten közzéteszünk” – nyomatékosította a kormányfő.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!