
Önkritika. Bolojan miniszterelnök a gyávaságot és a tolvajlást tette felelőssé Románi jelenlegi helyzetéért
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
„Eltekintve attól, amiről mások döntöttek helyettünk, eltekintve a ránk zúduló szerencsétlenségektől, be kell vallanunk, hogy néha magunknak is ártottunk. Hogy néha a gyávaság ártott nekünk. Néha a rossz döntések ártanak nekünk. A lopás árt nekünk. Ezek a mi ellenségeink, nem mások” – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap Nagyváradon.
2025. október 12., 20:322025. október 12., 20:32
A kormányfő szerint a vezető beosztásban levőknek kötelességük teljesíteni a feladatukat az általuk képviselt emberek iránt.
„Nem aggódom azok miatt a dolgok miatt, amelyekre nincs befolyásunk. Azok a dolgok aggasztanak, amelyekre van befolyásunk, és amelyeket néha elmulasztunk megtenni.
És amikor megértjük, hogy ma már nem kell olyan döntéseket hoznunk, amelyek veszélybe sodorják az életünket, csak azt kell megkövetelni tőlünk, hogy tiszteljük egymást, és bárhol is legyünk, tegyük a kötelességünket a közösségeink és az országunk iránt” – tette hozzá a miniszterelnök.
Bolojan közölte, hogy hivatalában töltött ideje alatt mindent meg fog tenni, amit Románia érdekében szükségesnek tart, függetlenül attól, hogy ez az időszak hosszú vagy rövid lesz-e.
„Kedves barátaim, amíg ebben a pozícióban vagyok – legyen az egy nap vagy egy hónap –, tudnotok kell, hogy mindent meg fogok tenni hazánk és városunk érdekében.
Ahogyan a közgazdászok is tudják, hogy egy település minősítése nem lehet magasabb, mint az országé, úgy a településeink felemelkedéséhez az országunkat is fel kell emelnünk” – jelentette ki.
Mint kijelentette, hivatali idejének végén azt szeretné, ha az emberek szemébe nézve azt mondhatná, hogy helyesen cselekedett.
„Számomra fontos, hogy amikor már nem leszek hivatalban, mert minden lehetséges pozíciót betöltöttem (...), nem akarom elveszíteni az állampolgári státuszomat (...), és amikor Nagyváradon vagy Bihar megyében vagyok, tudom, hogy nem mindenki fog dicsérni, de legalább a szemükbe tudok nézni, és tudom, hogy azt tettem, ami helyes volt, és nem azt, ami jól nézett ki” – tette hozzá a miniszterelnök.
Bolojan, aki 2008 és 2020 között Nagyvárad polgármestere volt, majd ezt követően négy évig a Bihar megyei közgyűlés elnöke, a város román többségű vezetése által „városnappá” nyilvánított események évfordulóján szólalt fel, amelyeken
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
szóljon hozzá!