
Bővítené. Bolojan nem bánná, ha a kormánykoalíciónak az Elena Lasconi vezette USR is a tagja lenne
Fotó: Elena Lasconi/Facebook
Jó lenne, ha a Románok Egyesüléséért Szövetség (USR) is belépne a kormányba – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő államfő.
2025. március 14., 08:582025. március 14., 08:58
2025. március 14., 08:592025. március 14., 08:59
Bolojan minderről az Europa FM rádiónak beszélt csütörtökön este.
„Úgy gondolom, hogy ennek a többségnek ki kellene tartania, de mi a valós helyzet ezzel a többséggel? Elég szűkös. Úgy tudom, hogy volt 2-3 olyan eset, amikor néhány képviselő hiányzása miatt egyes törvényeket konkrétan nem lehetett elfogadni.
– mondta Ilie Bolojan az Europa FM-nek.
Arról is beszélt, hogy
„Nem fogunk megszabadulni ezektől az átszervezésektől, bármit is mondanak. A következő másfél évben, bárki is kerül kormányra, meg kell reformálnunk az államot. Nincs más lehetőség, mert már most is többet költünk, mint amennyit megengedhetünk magunknak, de az is igaz, hogy nem lehet egyik napról a másikra mindent megnyirbálni, mert az azt jelentené, hogy minden összeomlik” – figyelmeztetett Bolojan.
Az ügyvivő államfő azt is közölte, hogy azért nem indul el az elnökválasztáson, mert az „kormányzati sokkhoz” vezetne.
Mint ismeretes, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta koalíció Crin Antonescu volt PNL-elnök személyében közös államfőjelöltet támogat.
Kifejtette: az államelnökválasztás után az USR nem fog belépni a kormánykoalícióba, ha a miniszterelnök Marcel Ciolacu lesz, és nem Ilie Bolojan.
Hozzátette: mint már említette korábban, az elnökválasztás után az USR bizalmatlansági indítványt fog benyújtani a jelenlegi kormány menesztése érdekében. Leszögezte: az ő szemszögéből Marcel Ciolacu ,,a Nordis-kormányfő”, és az ügyészeknek ki kellene hallgatniuk a miniszterelnököt.

Elena Lasconi kijelentette csütörtökön, hogy nem fog visszalépni az elnökjelöltségtől. Az ellenzéki politikus azt is hangsúlyozta, hogy pártja soha nem fog csatlakozni egy Marcel Ciolacu vezette kormányhoz.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!