
Elena Lasconi a a közvélemény-kutatásokat nem tartja relevánsnak
Fotó: Facebook/Elena Lasconi
Elena Lasconi kijelentette csütörtökön, hogy nem fog visszalépni az elnökjelöltségtől, figyelembe véve, hogy tavaly bejutott a második fordulóba. Az ellenzéki politikus azt is hangsúlyozta, hogy pártja soha nem fog csatlakozni egy Marcel Ciolacu vezette kormányhoz.
2025. március 13., 19:312025. március 13., 19:31
2025. március 13., 19:382025. március 13., 19:38
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi csütörtökön nyújtotta be a Központi Választási Irodához (BEC) jelölési iratcsomóját, ebből az alkalomból nyilatkozott a sajtónak. Kijelentette, a közvélemény-kutatásokat nem tartja relevánsnak, mert Călin Georgescu jelölésének érvénytelenítése nagyon átalakítja a mezőnyt. Azt is kifejtette, hogy Georgescu támogatói akkor sem fognak teljes létszámban George Simionra szavazni, ha maga Georgescu buzdítja őket erre.
Nem érdekel a többi jelölt, engem a romániaiak érdekelnek, akiket minél nagyobb számban szeretnék megszólítani. Vitákon akarok részt venni, hadd tegyék fel nekem a legkényelmetlenebb kérdéseket” – fogalmazott Lasconi. Azt is elmondta, hogy nyitott a párbeszédre Nicușor Dan független jelölttel, Bukarest főpolgármesterével, de a jelöltségtől nem fog visszalépni.
A sajtó képviselői megkérdezték tőle, hogy továbbra is fenntartja-e javaslatát, miszerint az elnökválasztás után Ilie Bolojan legyen a miniszterelnök. ,,Igen. Amint már mondtam, Illie Bolojan az első számú opció. Én voltam az első politikus, aki ezt a javaslatot tette, és annak ellenére, hogy sok párttársam már akkor ellenezte, úgy gondolom, hogy a közigazgatásban szerzett tapasztalata okán jelen körülmények között a legmegfelelőbb személy a kormányfői tisztségre” – válaszolta Lasconi.
Hozzátette: mint már említette korábban, az elnökválasztás után az USR bizalmatlansági indítványt fog benyújtani a jelenlegi kormány menesztése érdekében. Leszögezte: az ő szemszögéből Marcel Ciolacu ,,a Nordis-kormányfő”, és az ügyészeknek ki kellene hallgatniuk a miniszterelnököt, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

Csütörtökön benyújtotta a Központi Választási Irodához (BEC) az elnökjelölti iratcsomóját Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!