Fotó: Facebook/Lucian Bode
Lucian Bode belügyminiszter pénteken, a koronavírus-világjárvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett korlátozások lazításáról szóló minisztériumközi egyeztetés előtt úgy nyilatkozott, szó lesz egyebek mellett arról, hogy jövő hónaptól ne kelljen maszkot viselni a tengerparton, a hegyekben, az edzőtermekben és az úszómedencéknél.
2021. május 07., 10:192021. május 07., 10:19
Mint mondta, az érintett minisztériumok már elküldték a javaslataikat, amelyekről a pénteken 11 órakor kezdődő ülésen egyeztetni fognak.
Arra a kérdésre, melyek voltak a belügyi tárca javaslatai, elárulta, egyebek mellett
Ami a vendéglők belső tereit illeti, a belügyi tárca vezetője is beszélt arról, hogy teljes kapacitással működhetnek, amennyiben a személyzet teljes létszámban be van oltva, és csak olyan vendégeket fogadnak, akik hasonlóképpen immunizáltak.
Ha a koronavírus ellen beoltottak száma eléri az 5 milliót, június elején már nem lesz kötelező a maszkviselés a tengerparton és a hegyekben – jelentette be kedden Florin Cîţu kormányfő.
Lucian Bode amúgy derűlátó a járványhelyzet alakulása kapcsán, hangsúlyozta, ma már egyetlen település sincs karanténban, az esetszám 1300 környékére csökkent, miközben az immunizált romániaiak száma 2,2 millió körül alakul.
Elérhetőnek tartja az egészségügyi miniszter, hogy augusztus 1-jétől ne kelljen maszkot viselni a nem zsúfolt kültéri helyszíneken.
Leghamarabb a lazítások második szakaszában, valamikor a nyár végén kerülhet sor olyan fesztiválokra, mint az Untold vagy Neversea Florin Cîţu miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint.
Letartóztatta a rendőrség román posta egyik alkalmazottját, miután a gyanú szerint több mint egymillió lej értékű állampapírt lopott el.
A határhoz közeli ukrajnai célpontokat ért eddigi orosz dróntámadások több mint 50 százaléka során hullottak dróndarabok román területre – közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség kérdésére a védelmi minisztérium.
A hajnali szeizmikus mozgás után újabb, ezúttal a Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt vasárnap 14 óra 39 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
szóljon hozzá!