Hirdetés

„Nincs alternatívája a koalíciónak” – Kelemen Hunor szerint az USR sarokba manőverezte magát

Kelemen Hunor: az RMDSZ számára nem versenyről szól a koalíciós kormányzás •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Kelemen Hunor: az RMDSZ számára nem versenyről szól a koalíciós kormányzás

Fotó: Erdély Bálint Előd

Ki fogjuk javítani a koalíció működésével kapcsolatos hibákat, majd továbbléphetünk – jelentette ki a bukaresti politikai válsággal kapcsolatban a Krónikának nyilatkozva Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke elmondta, az általa vezetett szövetségnek nincs oka panaszra a Florin Cîțu miniszterelnökkel való együttműködést illetően. A kormányfőhelyettesi tisztséget betöltő politikus szerint ősszel kerülhet napirendre a kisebbségi törvény.

Pataky István

2021. április 20., 20:492021. április 20., 20:49

– Tűzközelből, miniszterelnök-helyettesként hogyan látta, valóban Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter rossz teljesítménye indokolta Florin Cîțu kormányfő lépését, avagy a két nagyobbik párt közötti viszály látványosabb szintjére érkezett a jobbközép koalíció?

– A miniszterelnöknek elfogyott a türelme közel négy hónap után azzal kapcsolatban, ahogyan a volt tárcavezető menedzselte az egészségügyi minisztériumot, és megnyilvánult szakpolitikai kérdésekben. Ennél többet én nem látok bele ebbe az ügybe. Azt az első pillanattól tudni lehetett, hogy a koalíció két nagyobbik pártja között van egy politikai verseny, ami most is tart. Okos, tapasztalt emberek ezzel együtt tudnak élni. A miniszter menesztése ugyanakkor nem erről szól. A kormányfő sokáig türelmes volt, de az utóbbi egy-két hétben volt pár olyan ügy, amelyeken már nehezen lehetett volna túllépni. A miniszterelnöknek joga van egy ilyen lépéshez, s mi ezt tiszteletben tartjuk. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig bemanőverezte magát egy olyan sarokba, amiből nehéz kijönni, de ki lehet jönni.

Hirdetés

– A mostani konfliktusban az RMDSZ könnyű helyzetben van, hiszen nem érintett. De mi lett volna, ha egy RMDSZ-es minisztert meneszt Cîțu?

– Nem lehet megkérdőjelezni a kormányfő azon jogát, hogy minisztercserét kérjen. Amikor én 2014-ben konfliktusba kerültem Victor Ponta akkori miniszterelnökkel, s az ellentétet nem sikerült feloldani, akkor kiléptem a kabinetből, benyújtottam a lemondásomat. Ez volt az egyedüli megoldás a továbblépésre. Ugyanakkor jelenleg egyik miniszterünk sem hozta olyan helyzetbe a miniszterelnököt vagy a kormányt, hogy ne tudjanak velük együtt dolgozni. Ennek nemcsak az az oka, hogy nagyobb tapasztalatunk van, mint az USR-nek, hanem az is, hogy másképp tekintünk a koalícióra. Számunkra nem egy versenyről szól a koalíciós kormányzás.

– Hogyan tovább? Kemény nyilatkozatok hangzottak el, márpedig egy koalíciós együttműködésnek a személyes bizalom is alapeleme. Van esély a hosszabb közös kormányzásra?

– Az elkövetkező időszak nem lesz könnyű. De vállaltuk azt, hogy négy évig kormányozunk, a közös kormányprogramban rengeteg olyan cél van, amelyek megvalósítása mindannyiunk számára fontos.

Idézet
Kompromisszumokra van szükség, egymás iránti türelemre. Ráadásul ennek a kormánykoalíciónak nincs alternatívája. Kormányozzon a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közösen a Szociáldemokrata Párttal (PSD)? Olyan koalíció jöjjön létre, amelynek része a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR)? Ezek ma működésképtelen alternatívák, s nem is hiszem, hogy bárki ilyenekben gondolkozik.

A gond az, hogy a minisztercsere után egy nappal az USR elveszítette az irányt. Ki fogjuk javítani a koalíció működésével kapcsolatos esetleges hibákat, majd továbbléphetünk. Négy évig kellene tartson ez a kormányzás, s ez ma még lehetséges. Elismerem ugyanakkor, hogy ezt el lehet rontani holnap, holnapután, egy év múlva, másfél év múlva, de azon senki, sem a koalíciós pártok, sem a polgárok nem fognak nyerni.

– Milyenek az RMDSZ tapasztalatai a koalíción belüli együttműködéssel, a miniszterelnökkel kapcsolatban?

– Nincs okom a panaszra. Amiben megegyeztünk, azt érvényesíteni lehet. Vannak nehezebb pillanatok, kérdések. Olyan témák is vannak, amiről nem tudtunk megegyezni, azok bele sem kerültek a kormányprogramba, például a kétfordulós önkormányzati választás, amit mi elfogadhatatlannak tartunk.

– Eddig milyen konkrét eredmények születtek az RMDSZ szempontjából?

– A legnagyobb kihívás egy olyan költségvetés elfogadása volt, amelyben érvényesíteni tudjuk a mi szempontjainkat, ez sikerült. A következő évre való felkészülés is fontos volt. Előkészítettünk néhány nagy programot a környezetvédelmi, illetve fejlesztési minisztériumnál. Elindítottuk a bölcsődeépítő programot, amit mindenképpen kiemelnék. A sportnál is elkezdődött egy hosszú távú stratégia kidolgozása, amivel jól haladunk. Azokat a beruházásokat, amelyek fontosak a közösségünk számára, úgyszintén elindítottuk.

– Terítékre kerül a kisebbségi törvény az idei évben, ahogyan ígérték?

– Az őszi ülésszakra várható. Addig elő kell készíteni. Ősszel kerülhet a koalíció elé tárgyalásra a jogszabály ügye.

 

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok

A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.

2028-ig működhetnek a bezárásra ítélt turceni-i és craiovai szénerőművi blokkok
2026. augusztus 28., péntek

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat

A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia hamarosan a földről is képes lesz lelőni az ország légterét megsértő drónokat
2026. augusztus 28., péntek

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez

Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Pahonțu hozzájárult az őt védő Nicușor Dan választási győzelméhez
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága

Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bevándorlók nélkül 19 millió alá csökkent volna Románia lakossága
2026. augusztus 28., péntek

Szociális ösztöndíj: az oktatási miniszter szerint nem ördögtől való a támogatást a tanítási időszakhoz kötni

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.

Szociális ösztöndíj: az oktatási miniszter szerint nem ördögtől való a támogatást a tanítási időszakhoz kötni
Hirdetés
Hirdetés