
Fotó: Presidency.ro
Romániának irracionális és inkompetens kormánya van, amellyel szemben racionális alternatívát kell nyújtani – hangoztatta Klaus Johannis államfő a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsának szombati ülésén.
2018. augusztus 04., 12:202018. augusztus 04., 12:20
2018. augusztus 04., 21:212018. augusztus 04., 21:21
Az államfő – aki 2014. decemberi megválasztása óta először vesz részt az azt megelőzően általa vezetett alakulat vezetőségének ülésén – úgy vélekedett, Románia rendkívül kedvezőtlen helyzetben van, tisztségéből adódóan pedig egyáltalán nincs kedvére, hogy ezt kell mondania.
„A helyzet kedvezőtlen. Egyáltalán nincs kedvemre, hogy ezt kell mondanom, mert Románia államfője vagyok” – hangoztatta Johannis és hozzátette: reméli, hogy a liberálisok segítségével az ország a helyes útra tér. Az elnök úgy vélekedett, miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) „tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígért”, több mint másfél éves kormányzása idején semmi sem valósult meg a vállalásaiból.
„Egy Dragnea nevezetű politikus és cinkostársai rátették a kezüket a kormányra és a parlamentre, hatalmukat pedig arra igyekeznek felhasználni, hogy megmeneküljenek az igazságszolgáltatás elől. Nem érdekli őket sem a gazdaság, sem az ország, sem a románok érdeke, ők mindössze a bűnvádi dossziéiktól akarnak szabadulni. Oda jutottunk, hogy a PSD-ellenes véleményüknek hangot adó polgárokat fényes nappal előállítja a rendőrség. Ilyesmire a kommunizmus sötét éveiben sem volt példa” – fogalmazott az államfő.
A minden bizonnyal a 2019-es államfőválasztás kampányának alaphangját megadó, gyújtó hangú beszédében Johannis elmondta, ő egy gyarapodó, európai és erős Romániáért folytat küzdelmet, továbbá annak érdekében, hogy korlátozza a balliberális kormányzás áldatlan következményeit. Közölte, a jelenlegi kormánykoalíció „irreális vezetési stílusa” nem folytatódhat tovább, racionális alternatívára van szükség, mindent meg kell tenni azért, hogy visszaállítsák a normalitást Romániában. Ehhez pedig szerinte arra van szükség, hogy a PNL erős, egységes párt legyen. „Azért harcolok, hogy megakadályozzam a PSD visszaéléseit, és felkérem önöket, cselekedjenek hasonlóképpen. Egyetlen dolgot kell tisztáznunk: velem tartanak ebben a küözdelemben?” – tette fel a kérdést Johannis, mire a PNL országos tanácsának tagjai tapsviharban törtek ki, és hosszasan „igeneltek”.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!