Becsben tartanák és népszerűsítenék a legeltetést

Pánik lett úrrá hét évvel ezelőtt, Románia uniós csatlakozásakor az ország juhásztársadalmán, amikor az ország főállatorvosa bejelentette, hogy 2007-től betiltják a vándorpásztorkodást. Az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság akkori vezetője az EU előírásaival indokolta a tiltást, egészen pontosan azzal, hogy a juhok vándoroltatása és szállítása során sérül az „állatok jóléte és biztonsága”. Amin a csobánok egyszerre sírtak és derültek, hiszen a főállatorvos nyilatkozatából egyértelműen kiderült, hogy alapvető ismeretei sincsenek a kétlegelős pásztorkodásról.

Pedig az erdélyi juhászok körében évszá­zadokra nyúlik vissza az évszakokhoz kö­-
tött, kétlegelős vándorpásztorkodás. A transz­­humálás jellemzője, hogy az időjárás és a növénytakaró évszakok szerinti ciklusait kihasználva a nyájak a nyarat a hegyi legelőkön töltik, télen pedig a melegebb síkságokon, például a tengerparton vagy a nagy folyók völgyeiben legelnek.

Miközben Olaszországban az Appenninekben, Franciaországban pedig az Alpokban ma is fennmaradt az állattartás eme fajtája, a szakirodalom előszeretettel említi példaként az Erdély peremén élő román juhászok legelőváltását a Kárpátok magasan fekvő legelői, valamint a Kárpátokon túli Havasalföld és Moldva között.

Az Erdély és Havasalföld közötti transzhumálásról az első adat a 14. századból maradt fenn, az erdélyi – főleg Szeben megyei – juhászok közül pedig ma is sokan lábon hajtják juhaikat. Tavaly egyébként egy nemzetközi projekt keretében rekonstruálták is az ősrégi szokást: két-két román, ukrán és lengyel pásztor száz napig hajtott háromszáz juhot Brassóból az 1400 kilométerre fekvő Csehországig.

Constantin Rădulescu szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselő a hagyomány népszerűsítése érdekében most azt szeretné elérni, ha az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívül a hazai országutakon szabadon közlekedhetnének a juhnyájak, amit jelenleg tilt a közlekedési szabályzat.

A kormánypárti honatya szerint gazdasági és idegenforgalmi szempontból egyaránt hasznot hozna az országnak, a fiatalok nem Spanyolországba mennének epret szedni, hanem itthon fognának államilag támogatott pásztorkodásba. Sőt az esztenák turisztikai látványossággá válhatnának, ahol az idegenek betekinthetnének a juhászok mindennapi életébe, kezdve a birkanyírástól a fejésig vagy a sajtkészítésig.

Rădulescu nem véletlenül apellál nyugati példákra. Svájcban nemcsak jelentős helyi ünnepnek számít, hanem rengeteg turistát is vonz az állatok nyár végi behajtása, de a vendégek a nyári legeltetés közben is előszeretettel fotózzák a dús füvű domboldalakon legelésző teheneket és kecskéket. De ne feledkezzünk meg a juhtenyésztés egyik fellegvárának számító Walesről sem, ahol ugyancsak törvény védi az ágazatot, a birkaterelő versenyek pedig a laikusok számára is élvezetes megméretést jelentenek.

Ezt az utat próbálják követni a romániai juhászok is, akik esetében végül hét évvel ezelőtt sem a brüsszeli, sem a bukaresti hatóságok nem tiltották be a transzhumálást. Mindössze azt kötötték ki számukra, hogy a kedvezőtlen meteorológiai viszonyokat elkerülendő, tervezzék be időben a jószágok hajtását.