„Csúfot űznek az imádkozáshoz való jogból” : a Szent András-napi korlátozások ellen tiltakozik a konstancai ortodox érsek

•  Fotó: Facebook/Arhiepiscopia Tomisului

Fotó: Facebook/Arhiepiscopia Tomisului

Nyílt levélben fordult Ludovic Orban miniszterelnökhöz Teodosie konstancai ortodox érsek, aki úgy értékeli, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt óvintézkedések a papsággal és a hívekkel szembeni visszaéléseket szülnek. A kormányfő szerint az érseknek inkább arra kellene intenie híveit, hogy tartsák be a szabályokat.

Hírösszefoglaló

2020. november 26., 17:322020. november 26., 17:32

A nyílt levél előzménye, hogy szerdán a konstancai bíróság alapfokon elutasította Teodosie érsek arra vonatkozó igénylését, hogy függesszék fel a Konstanca megyei vészhelyzeti bizottság azon határozatát, amely tiltja a vallási szertartásokon, zarándoklatokon való részvételt a más településekről érkezők számára. Ugyancsak szerdán megbírságolt a rendőrség 39 személyt, akik részt vettek egy konstancai templomban tartott szertartáson, nem viseltek maszkot és nem tartották be a kellő fizikai távolságot.

Teodosie érsek nyílt levelében azt írja,

konfliktusos helyzet alakulhat ki, ha megtiltják az ország más tájairól érkező ortodox híveknek, hogy részt vegyenek november 30-án a Konstanca megyei Ion Corvin faluban tartandó Szent András-napi búcsún.

„Mit fognak tenni? Megvernek, megbírságolnak és kivégeznek mindannyiunkat, akik elmegyünk imádkozni a Szent András barlangja kolostorhoz? Saját testvéreik ellen fogják uszítani a rendvédelmi erőket, csak hogy elérjék kitűzött céljaikat?” – fogalmaz levelében Teodosie.

Az érsek mértékletességre inti a miniszterelnököt és a hatóságokat a karantén alá vont településeken érvényes korlátozások alkalmazása kapcsán, ugyanakkor figyelmezteti Orbant, hogy

az 1989-es temesvári forradalmat is az robbantotta ki, hogy az állami hatóságok igazságtalanul jártak el egy lelkésszel.

„Ne becsüljék alá az emberek ama kívánságát, hogy ismét utcára vonuljanak Konstancán és más városokban, és felemeljék szavukat azért, hogy imádkozhassanak és szabadon élhessenek, egy újabb diktatúra nélkül” – tette hozzá.

Az érsek szerint

Idézet
még soha nem űztek csúfot ilyen mértékben az ortodox hívek és papok imádkozáshoz való jogából”.

Erre reagálva Ludovic Orban miniszterelnök csütörtökön azt tanácsolta Teodosie érseknek, inkább biztassa híveit az óvintézkedések betartására, „mert ezeket a szabályokat nem azért hozták, hogy megakadályozzák a híveket az imádkozásban és a zarándoklatokon vagy más ilyen tevékenységeken való részvételben, hanem azért, hogy védjék az emberek egészségét”.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött