Hirdetés

„Büdzsészabotázs”: Johannis szerint a kormány költségvetési megszorításokkal próbálja ellehetetleníteni az elnöki hivatalt

Mădălina Dobrovolschi szóvivő (archív felvétel) •  Fotó: Presidency.ro

Mădălina Dobrovolschi szóvivő (archív felvétel)

Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis államfő szerint a bukaresti kormány költségvetési megszorításokkal próbálja ellehetetleníteni az elnöki hivatalt, és így Románia nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését veszélyezteti.

MTI

2018. augusztus 07., 16:282018. augusztus 07., 16:28

2018. augusztus 07., 16:292018. augusztus 07., 16:29

A jobboldali államfő – Mădălina Dobrovolschi szóvivő keddi sajtónyilatkozata révén – a Viorica Dăncilă vezette szociálliberális kormány által bejelentett, küszöbön álló költségvetés-kiigazítást bírálta, amely

számításaik szerint csaknem húsz százalékkal csökkentené az elnöki hivatal költségvetését, ugyanakkor a külügyminisztériumtól, valamint a titkosszolgálatoktól is forrásokat vonna el.

Hirdetés

Az elnök úgy vélekedett: miután a kormánytöbbség a törvényhozásban is rendre az elnöki hatáskör megcsonkítását próbálja elérni, most a „költségvetési szabotázs” eszközével akarja meggátolni az elnököt – az ország képviseletére vonatkozó – alkotmányos feladata teljesítésében.

Ilyen mértékű költségvetési elvonás esetén a román elnöki hivatal nem fogja tudni vendégül látni szeptemberben a Három Tenger Kezdeményezés államfői értekezletét, a kezdeményezés első üzleti fórumát, illetve

nem lesz képes megfelelő módon felkészülni arra, hogy 2019 első felében Románia látja el az Európai Unió soros elnökségét – figyelmeztetett az elnöki szóvivő.

Az elnök szerint a kormány feladata a költségvetési politika meghatározása, de nem léphet fel önkényesen, nincs joga politikai megfontolások alapján ellehetetleníteni más állami intézmények tevékenységét.

Múlt heti sajtóértekezletén Viorica Dăncilă miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya „pozitív költségvetés-kiigazításra” készül, mivel az államkassza bevételei csaknem hatmilliárd lejjel (420 milliárd forint) meghaladták az első hét hónapban a tervezett szintet. A kormányfő szerint csak olyan intézmények költségvetését faragják le, amelyek nem tudták elkölteni a rendelkezésükre álló pénzt, a felszabaduló összegeket pedig az oktatásra, egészségügyre és állami beruházásokra fordítják.

korábban írtuk

Költségvetés-kiegészítés: a pénzügyi, a belügyi és az egészségügyi tárcák jutnak a legtöbb pénzhez
Költségvetés-kiegészítés: a pénzügyi, a belügyi és az egészségügyi tárcák jutnak a legtöbb pénzhez

A pénzügy, a belügy és az egészségügy a költségvetés-kiegészítés legnagyobb haszonélvezői, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a kutatási és az energetikai tárca veszít a legtöbbet a költségvetés-kiegészítés tervezete szerint.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Fájdalmas gyógyulás: Bolojan szerint hatásos volt az államnak a „kezelés”

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint az idei év első öt hónapjának költségvetési adatai azt mutatják, hogy a múlt év ugyanezen időszakához képest több mint 40 százalékkal, 64 milliárd lejről 36 milliárd lejre csökkent a deficit.

Fájdalmas gyógyulás: Bolojan szerint hatásos volt az államnak a „kezelés”
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Kormányalakítás: RMDSZ-es szavazatokra támaszkodna a PSD magyarellenes craiovai polgármestere

A Szociáldemokrata Párt (PSD) craiovai polgármestere, Lia Olguța Vasilescu szerint elegendő parlamenti támogatás állhat össze egy Sorin Grindeanu által vezetett, egyszínű PSD- kormány mögött – akár az RMDSZ szavazataival is.

Kormányalakítás: RMDSZ-es szavazatokra támaszkodna a PSD magyarellenes craiovai polgármestere
2026. június 27., szombat

Medvecsaláddal találkozott egy apa és lánya a Csukás-hegységben

Kellemetlen, de szerencsésen végződő találkozása volt szombaton két turistának – egy apának és lányának – a Csukás-hegységben.

Medvecsaláddal találkozott egy apa és lánya a Csukás-hegységben
2026. június 27., szombat

Trópusi kánikula jön a jövő héten

Figyelmeztetéseket adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat a kánikula miatt. Vasárnap reggeltől 16 megyében vörös riasztást lép életbe, hétfőtől szerdáig pedig az ország területének háromnegyed részére rendeltek el harmadfokú riasztást.

Trópusi kánikula jön a jövő héten
Trópusi kánikula jön a jövő héten
2026. június 27., szombat

Trópusi kánikula jön a jövő héten

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Német titkosügynök? Magyarbérenc? Román politikusok célkeresztjében a jobbközép kormányfőjelölt

Alig telt el néhány óra azután, hogy a kormányzó jobbközép pártok (PNL, USR és az RMDSZ) Siegfried Mureșan személyében önálló miniszterelnök-jelölttel rukkoltak elő, többen máris azzal vádolják az EP-képviselőt, hogy idegen érdekek szolgálatában áll.

Német titkosügynök? Magyarbérenc? Román politikusok célkeresztjében a jobbközép kormányfőjelölt
2026. június 26., péntek

Azt hitte, de közben mégsem: Nicușor Dan a PNL-re mutogat

Nicușor Dan elnök közölte, hogy a pártok visszatértek a „politikai patthelyzethez”, miután a PNL kedden még kötelezettséget vállalt egy kisebbségi PSD-kormány megszavazására, ám később megváltoztatta az álláspontját.

Azt hitte, de közben mégsem: Nicușor Dan a PNL-re mutogat
2026. június 26., péntek

Német mintára készülhet a digitális pénztárcánk

Románia a német technológiai megoldást alkalmazza az európai digitális pénztárca saját verziójának kifejlesztéséhez. Az Európai Unió tagállamaként az országnak 2026 decemberéig kötelezően implementálnia kell a digitális tárcát.

Német mintára készülhet a digitális pénztárcánk
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében
2026. június 26., péntek

Szabotázst kiált a PSD: ez nem tárgyalás, ez rosszhiszeműség

A PNL, az USR, valamint az RMDSZ szabotálja a kormányalakítást, és folyamatosan új feltételeket találnak ki pozícióik megőrzéséért – szögezte le pénteki közleményében a PSD.

Szabotázst kiált a PSD: ez nem tárgyalás, ez rosszhiszeműség
Hirdetés
Hirdetés