
Tánczos Barna Váradon: hamarosan eldől, hogy mely pontokon helyezik ki és üzemelik be a rendszereket
Fotó: Környezetvédelmi minisztérium
A környezetvédelmi minisztérium olyan rendszereket szándékozik telepíteni az ország nyugati részének folyóira, amelyek összegyűjtik a Magyarországra tartó úszó hulladékot a vizekből – jelentette ki hétfőn tartott sajtótájékoztatóján Tánczos Barna szakminiszter.
2021. július 26., 15:322021. július 26., 15:32
2021. július 26., 15:332021. július 26., 15:33
Az elkövetkező hónapokban döntik el, hogy mely pontokon helyezik ki és üzemelik be ezeket a rendszereket, de az biztos, hogy 12 ilyen pont lesz a határ mentén. Az idén kiírják a versenytárgyalást a megvalósíthatósági tanulmányok elvégzésére, és a minisztérium finanszírozni fogja ezek megépítését – mondta Tánczos, hangsúlyozva, hogy
A miniszter megemlítette, hogy a holland nagykövetség támogatásával már helyeztek el a folyókon ilyen hulladékkollektorokat, amelyek sikeresen működnek – írja az Agerpres.
Rengeteg úszó hulladék érkezik Magyarországra (archív felvétel)
Fotó: MTI/Balázs Attila
A sajtótájékoztatót követően Tánczos részt vett a Körösök Vízügyi Igazgatósága által a Nagyváradot átszelő Sebes-Körös partján végzett tereprendezési munkálatok átadásán, amelyek nyomán a folyóparton szabadidő eltöltésére alkalmas övezetet alakíthat ki a városháza, a város pedig védett lesz az esetleges áradásoktól.
Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának ügyvivő igazgatója elmondta, a munkálat a Sebes-Körös partvonalának szabályozására és korszerűsítésére irányuló projekt része, és ez az utolsó szakasz, amelyet használatba adnak.
Tánczos gratulált a vízügyi igazgatóságnak a munkálathoz, és ahhoz, hogy megtartotta a part menti zöldövezetet.
Két F-16-os vadászgép emelkedett a levegőbe péntek éjszaka a fetești-i 86-os légibázisról, miután a hadsereg földi radarjai egy drón rövid ideig tartó behatolását észlelték Románia légterébe Chilia térségében – közölte a Védelmi Minisztérium.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
szóljon hozzá!