
Nelu Tătaru (jobbra) 80 százalékos bérkiegészítést ígér a mentősöknek
Fotó: Veres Nándor
Jelenleg 1400 intenzív terápiás hely van a „covidos” páciensek számára, és a következő két hét során további 280-at fognak használatba adni – nyilatkozta szombaton Iaşi-ban az egészségügyi miniszter.
2020. november 28., 18:162020. november 28., 18:16
2020. november 28., 20:432020. november 28., 20:43
Nelu Tătaru azt mondta: országszerte növelték az intenzív terápiás helyek számát a súlyos koronavírusos esetek számára.
Az egészségügyi miniszter felhívta a figyelmet, hogy tanácsos a betegség kezdeti fázisában felkeresni az orvost, nem akkor, amikor már súlyos a beteg állapota.
– mondta Tătaru.
Az egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy
„A mentősök az eredetileg 55 százalékos pótlékot kaptak. Ezt most 25 százalékkal egészítjük ki” – mondta az újságírók érdeklődésére Nelu Tătaru.
Azt is pontosította, hogy az emelés eredményeképpen a mentősök 80%-os bérpótlékot fognak kapni.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!