
Fotó: Coe.int
Az Európa Tanács (ET) aggodalmát fejezi ki egyes román igazságszolgáltatási és büntetőjogi szabálytervezetek miatt – közölték az ET korrupcióellenes szakértői szerdán kiadott nyilatkozatukban.
2018. április 11., 16:192018. április 11., 16:19
A strasbourgi székhelyű tanács korrupcióellenes szakértőkből álló csoportjának (GRECO) véleménye szerint aggodalomra ad okot, hogy a román parlamentben decemberben elfogadott három törvénymódosítás negatív hatással lehet a bíróságok és ügyészségek személyzeti struktúrájára. A reformok jelentősége ellenére nem értékelték megfelelően azok hatását, és az erre irányuló jogalkotási folyamat is megkérdőjelezhető volt – közölték.
Megjegyezték továbbá, hogy ellentmondásos a román korrupcióellenes ügyészség vezetőjének elmozdítását célzó eljárás februári megindítása is, és ismételten további biztosítékok bevezetését javasolták az ügyészek kinevezésére és felmentésére vonatkozóan.
Véleményük szerint ugyanilyen fontosságú a büntetőjogi szabályok módosításának tervezete is, ugyanis
A jelentés szerint a bemutatott szabályozások jelentősen gyengítenék a korrupciós bűncselekmények számon kérhetőségét. Egyebek mellett a megvesztegetés és a befolyással való visszaélés bűntette nem vonatkozna a választott tisztségviselőkre, a hivatali visszaélés tekintetében pedig teljes mértékben büntethetetlenné tenné az akár 200 ezer euró értékben elkövetett bűncselekményeket is.
A GRECO szakértői végezetül arra szólították fel Romániát, hogy tartózkodjon a büntetőjogi szabályok további olyan irányú módosításaitól, amelyek akadályozhatják azok korrupcióellenes célkitűzéseit.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
szóljon hozzá!