
George Simion etnikai síkra tereli a közigazgatás kérdését
Fotó: George Simion/Facebook
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke kedden kijelentette, ideje változtatni az ország területi-közigazgatási szervezésén, karcsúsítani kell a helyi és központi közigazgatást, de alakulata elutasít minden etnikai alapú régiósítást és szeparatizmust.
2023. október 31., 18:552023. október 31., 18:55
2023. október 31., 18:592023. október 31., 18:59
Sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus emlékeztetett, hogy Romániában még az 1968-as területi-közigazgatási felosztás van érvényben, pedig azóta nagyon sok minden megváltozott, és az AUR úgy gondolja, ideje változtatni a dolgokon. „Az AUR elutasít minden etnikai alapú régiósítást és szeparatizmust, ennek azonban nem kell megakadályoznia bennünket abban, hogy egy karcsúbb helyi és központi közigazgatási rendszert dolgozzunk ki” – nyomatékosította a törvényhozó.
George Simion meghívta Marcel Ciolacu miniszterelnököt, valamint a koalíciós pártok és az ellenzék képviselőit, hogy vegyenek részt az ország közigazgatási reformjáról szóló vitán, amelyet az AUR szervez csütörtökön a parlamentben.
Az AUR elnöke ugyanakkor bírálta az állami alkalmazottak számának növekedését. Jelenleg 1,3 millióra rúg a közszférában dolgozók száma, ami 500 ezerrel több a 2000-es évek elején jegyzetthez mérten. Véleménye szerint ez az 500 ezer ember mind olyan párttag, akik csak akadályozzák a helyi és központi kormányzat munkáját, és át kellene irányítani őket a magánszférába
Simion szerint az AUR támogatja és meg fogja szavazni a képviselőházban az ország területi átszervezésről szóló törvénytervezetet.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
Egy friss felmérés arra világít rá, hogy a román állampolgárok fele biztosra veszi, hogy felismeri az álhíreket – de más emberek ítélőképességét a megkérdezettek nagy hányada alábecsüli.
szóljon hozzá!