
Elitélt erőszak
Fotó: facebook
A román politikai élet valamennyi szombaton megszólaló szereplője elítélte a diaszpóra pénteki kormányellenes tüntetésén kirobbant erőszakot, arról azonban pártállásuk szerint eltérő az álláspontjuk, hogy kit terhel a felelősség a több mint 450 ember sebesülését okozó összetűzésekért, illetve arról, hogy helyesen jártak-e el a csendőrök, amikor órákon keresztül dulakodással és könnygázzal válaszoltak a provokációkra, majd késő este, két kollégájuk bántalmazását a több tízezres tüntetés erőszakos feloszlatásával torolták meg.
2018. augusztus 11., 20:102018. augusztus 11., 20:10
2018. augusztus 11., 20:142018. augusztus 11., 20:14
A szociálliberális kormánnyal szemben álló Klaus Johannis államfő elítélte a hatóság brutális fellépését, szerinte a csendőrségnek vannak eszközei a rendbontók elszigetelésére és semmi sem indokolta a békés polgárok veszélyeztetését, emberek ütlegelését.
Az elnök jelentést vár az esetről Carmen Dan belügyminisztertől, és büntetőjogi vizsgálatot kért a legfőbb ügyésztől a vétkesek felelősségre vonása érdekében. Augustin Lazăr legfőbb ügyész közölte, hogy
Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnök elítélte a „civil megmozdulást eltérítő”, garázdálkodó, a rendfenntartó erőket támadó „szervezett rendbontókat”, akiknek az azonosítását a titkosszolgálattól várja. A kormányfő azokat a politikusokat is bírálta, akik a drámai helyzetből a hatóságok elleni „alaptalan vádaskodással” próbálnak hasznot húzni.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közleményben válaszolt, amelyben elítélt minden olyan „összeesküvés-elméletet”, amellyel a szolgálatot be akarják vonni a politikai csatározásokba.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke külön közleményt adott ki, melyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy „az ellenzék és az államfő által támogatott szervezett csoportok az ország alkotmányos rendje ellen intézzenek támadást” a főváros szívében, a kormány épülete előtt. Párttársai is Johannisra mutogatnak: Liviu Pop szenátor szerint az államfő tartozik magyarázattal, amiért „a szavazói” csendőröket vernek.
Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint
Dan Barna, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a demokrácia gyásznapjának nevezte a péntekit, amikor az állampolgárok szolgálatára felesküdött csendőrség a kormánypárt eszközévé silányult.
– sommázta az ellenzéki pártvezér, a korrupcióért egyszer már jogerősen elítélt, és újabb korrupciós perben vádlottként szereplő Liviu Dragnea PSD-elnökre utalva.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy Facebook-bejegyzésben rámutatott:
sem a csendőrségnek, sem az erőszak kiprovokálásának szándékával Bukarestben utcára vonult csoportoknak.
A politikusok – ellenfeleikre mutogatva – valamennyien az erőszak megfékezését, a vétkesek felelősségre vonását sürgetik. Közben a közösségi portálokon ellenzéki csoportok újabb kormányellenes demonstrációt hirdettek szombat estére a kormány székháza elé, a Victoria-téren pedig már a koradélutáni órákban gyülekezni kezdtek a tüntetők.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
1 hozzászólás