
Fotó: Presidency.ro
Aktuálpolitikai vonatkozásoktól sem mentesen emlékezett meg Klaus Johannis államfő a december elsejei román nemzeti ünnepről az évforduló után egy nappal megtartott ünnepi ülésen a parlamentben.
2019. december 02., 16:532019. december 02., 16:53
A német származású elnök szerint az 1918-as év egy nemzet azon közös erőfeszítésének megnyilvánulása, hogy valóra váltsák az egyesülés álmát.
A román katonák, politikusok és a királyi család hozzájárulása mellett kitért egyes, Erdélyben élő nemzeti kisebbségek döntésére is a Romániához való csatlakozásról.
Johannis emlékeztetett:
Ennek kapcsán arra a kettősségre hívta fel a figyelmet, hogy egyrészt vannak figyelemre méltó pillanatok és emblematikus alakok, akik átalakították Romániát, másrészt ott van a kommunista diktatúra nehéz és fájdalmas öröksége. Leszögezte: a kommunista rendszer alatti visszaélések fontos leckét jelentenek, amelyre oda kell figyelni. Az elmúlt 30 évet a nehézkes átmenet időszakaként jellemezte, amelynek során Románia NATO- és EU-tag, valamint az Egyesült Államok stratégiai partnere lett.
Az idei év kapcsán a választásokra utalva, amelyeken a Szociáldemokrata Párt súlyos vereséget szenvedett, és ellenzékbe is szorult, úgy vélekedett: az esztendő nagy nyeresége az, hogy az emberek azt mondták: Európa-párti, virágzó, működő közszolgáltatásokkal, független igazságszolgáltatással és a polgárokat szolgáló politikai osztállyal rendelkező országot akarnak.
Dragnea „szerelmes” üzenete a börtönből
Először üzent a nyilvánosságnak börtönéből Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke, akit még május végén ítéltek jogerősen három és fél év szabadságvesztésre hivatali visszaélésre való felbujtás miatt.
Dragnea a december elsejei román nemzeti ünnepre időzítve szerelmi vallomást idéző stílusban üzent az országnak.
„Isten éltessen Románia! Mindig tiszteletben tartottam a hagyományaidat, minden alkalommal megünnepeltelek, a lelkemben és a keblemben hordoztalak, mindenütt büszkélkedtem veled és egész életemet neked szenteltem.
Érted mindent feláldoztam, és mindent megtettem azért, hogy nagyra nőj, hogy gazdag és erős légy.
Lemondtam a családom mellett töltött percekről, kihagytam számos eseményt a gyerekeim életéből, és végül még a szabadságról való lemondást is vállaltam érted!” – fogalmazott Dragnea, azt sugallva, hogy bebörtönzése tulajdonképpen igazságtalan volt, hiszen ő csupán az ország javáért tevékenykedett.
Üzenetében arról írt: csak azt akarta: a romániai gyerekek egészséges és természetes román ételeket egyenek a mások által elutasított, vegyszerekkel teli élelmiszerek helyett, valamint azt, hogy az idősek visszakapják a méltóságukat, a fiatalok pedig a szebb jövőbe vetett reményüket.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!