Hirdetés

Amikor a román kommunista rezsim megtorolta, ha az iskolások rock and rollt mertek táncolni

kommunista

Szekus jelentés. Az egyik brassói (akkori sztálinvárosi) középiskola diákjai 1958 januárjában a kommunista rezsim szerint „a dekadens és obszcén amerikai táncot, a ROK-AND-ROLLT” táncolták

Fotó: CNSAS/Facebook

Újabb elgondolkoztató dokumentumot, kisebb elemzést közölt szerdán a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) arról, hogy a kommunizmus időszakában a titkosszolgálat miként figyelte meg és vegzálta a nyugati zenére táncolni merészelő iskolásokat.

Krónika

2025. június 11., 18:412025. június 11., 18:41

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) újabb posztjában olvasható az, hogy az 1950-es évek Romániájában miként alakultak a politikai viszonyok, és mindez miként érintette a hhrhedt kommunista titkosszolgálat (Szekuritáté) működését. A CNSAS korábban arról is közölt beszámolót, hogy miként hurcolták el a szekusok az AC/DC-feliratú pólót viselő fiatalokat. Múlt héten arról tettek közzé információkat, hogy miként szervezte be besúgónak a titkosszolgálat az iskolásokat, akiknek jelenteniük kellett családtagjaikról, barátaikról, tanáraikról is.

Szerdán egy brassói iskolai esetet elevenítettek fel a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az 1950-es évekből. Tájékoztatásként ecsetelték a korabeli viszonyokat, politikai összefüggéseket is.

Hirdetés

Romániában a 20. század ötödik évtizedének kezdetét kemény elnyomás, példátlan letartóztatások és bebörtönzések hulláma jellemezte. Bukarestben autoriter rezsim került hatalomra, a kommunisták teljes ellenőrzést gyakoroltak az egész román társadalom felett. A dolgok szigorú kerékvágásba kerültek, ettől senki sem térhetett el. A Vörös Hadsereg és a román állami intézményekbe beépült szovjet politikai tanácsadók szigorúan felügyelték minden politikai döntést.

kommunista Galéria

A Szekuritáté megfigyelései az iskolai mulatságról

Fotó: CNSAS/Facebook

A román hatóságok óvatosan próbáltak kilépni a nemzetközi politikai színtérre, hogy elnyerjék a nyugati államok elismerését, belépjenek az ENSZ-be, stb. Az egyik előfeltétel az volt, hogy tiszteletben tartsák a genfi egyezmények elveit, és „lazítás” jelét mutassák.

Ugyanakkor demonstrálniuk kellett a szovjetek felé, hogy elkötelezik magukat a romániai kommunizmus kiépítése mellett.

Romániában egy félénk „lazító” lépés történt, amikor a kommunista börtönökből kiengedték az első politikai foglyokat (a királypárti, magas rangú román tisztviselők csoportját, akiket 1955 nyarán szabadítottak ki). Az ezt követő években többségüket újra letartóztatták, a rezsim még nem volt meggyőződve „hazafias érzelmeikről”.

A belpolitikában ingadozó tendencia volt megfigyelhető: a csekély mértékű enyhítéseket kényszerítő intézkedések követték, amelyeknek célja a lakosság maximális ellenőrzése volt. 1958 elején a kormány megállapodást írt alá a Szovjetunióval: a szovjetek beleegyeztek abba, hogy kivonják katonáikat Románia területéről. Ugyanakkor belpolitikai szinten is „mikro-eljegesedés” volt tapasztalható.

Ebben a kontextusban értelmezi a CNSAS a dokumentumot, amit szerdán tett közzé.

Eszerint egy „őrült banda”, azaz 16-18 éves fiatalok szabadnak akarták érezni magukat, táncolni szerettek volna, a zene és a tánc segítségével megízlelni a szabadságot. De a kommunista párt és fegyveres szerve, a titkosszolgálat éberen őrködött.

kommunista Galéria

Az eset „súlyosságára” való tekintettel a jelentéstevő azt javasolja, hogy a dokumentum jusson el a belügyminisztériumba

Fotó: CNSAS/Facebook

A nyugati kultúra megnyilvánulásai iránti egyszerű csodálat is a kommunista rezsim elleni sértésnek minősült. Azokat, akik ezt a „szentségtörést” elkövették, néha nyilvánosan is megszégyenítették, „kozmopolita magatartással” vagy „dekadens megnyilvánulásokkal” vádolhatták őket, mindez akár a szabadságukba is kerülhetett.

A CNSAS idéz egy jelentést, amelynek tartalma a következő:

„Sztálinváros Regionális Milícia Igazgatóság
Bírósági Milícia Szolgálat
113. sz. jelentés, 1958. február 18.

A Sztálinváros (Brassó – szerk. megj.) 2. számú német vegyes középiskolájában történt ügyben folytatott nyomozás során a következőket állapítottuk meg:

Idézet
Január 25-ről 26-ra virradó éjjel az iskola épületében, a földszinti kémia- és fizika tanteremben, valamint a második emeleti tanári szobában karneválra került sor, amelyen részt vettek: tanárok, nappali tagozatos diákok és esti tagozatos diákok a VIII–XI. osztályokból. A karnevál 21:30-kor kezdődött.

R. V. diák meghívására C. M. fotós is részt vett a rendezvényen, aki a Higiena szövetkezet fotószerkesztőségének munkatársa, címe: November 7. utca, Sztálinváros. A rendelkezésre álló anyagokból kitűnik, hogy a karneválon hagyományos táncokat adtak elő, valamint amerikai rock and rollt, különböző obszcén mozdulatokkal. Megállapítást nyert, hogy így táncoltak a következők: M .I., Sztálinvárosból, 17 éves, esti tagozatos 9. osztályos tanuló; S. U., 17 éves, ugyanazon középiskola 10. osztályos tanuló; B. U., 16 éves, 9. osztályos tanuló; G. E., 9. osztályos tanuló, 16 éves; W. O., 17 éves, 9. osztályos tanuló; egy további 15 éves 8. osztályos tanuló, akinek a neve nem került megállapításra, valamint két volt tanuló, B. és N., akiknek adatait a német középiskolától lehet beszerezni.

A szokásos táncok amerikai táncokká torzultak, különböző obszcén mozdulatokkal, amint az a vallomásokból és a mellékelt fényképekből kitűnik.

kommunista Galéria

Fényképek is készültek a brassói iskola karneválján szervezett táncmulatságról, amelyről szigorú titkosszolgálati jelentés készült

Fotó: CNSAS/Facebook

Ez a fényképész korábban a polgári rendőrség ügynöke volt. 1950 és 1956 között politikai okokból a biztonsági szervek őrizetbe vették. A fiatalok vallomásai szerint ezeken a táncmulatságokon a két teremben, ahol a tanintézet vezetői is ott voltak, mint például az igazgatóhelyettes S., a tanárok B. H., O. H., W. O, S. H., nem foglaltak állást, nem kifogásolták a történteket. Az is kiderült, hogy még az iskola igazgatója, L. B. sem foglalt határozott állást, csak annyival elégedett meg, hogy felhívta a figyelmet az egyik diákra, B.-re.

A szóban forgó diákok kihallgatásuk során kijelentették, hogy az amerikai táncot ugyanazon az estén, a karneválon tanulták, anélkül, hogy megmondták volna, kitől.

C. M. fotós kijelentette, hogy amikor aznap este megkérdezte M.-et, hol tanult meg így táncolni, az azt válaszolta, hogy otthon, a családjában.
A fenti fiatalok cselekményei a Büntető Törvénykönyv 578. cikkének 4. pontja, valamint a 324. sz. rendelet alapján büntetendők.

Mivel a cselekmények politikai háttérrel is rendelkezhetnek, és mivel a fiatalok kiskorúak, a nyomozás kötelező büntetőeljárás alá esik, amely a ügyészség hatáskörébe tartozik. Javasoljuk, hogy az összes anyagot továbbítsák a Belügyminisztériumhoz további vizsgálat céljából.

Mesaroş Constantin milicista százados”

korábban írtuk

A kommunista rezsim elől elmenekült romániaiak mintegy 20 százaléka magyar volt
A kommunista rezsim elől elmenekült romániaiak mintegy 20 százaléka magyar volt

A kommunizmus utolsó két évtizedében Romániából csaknem 100 ezer állampolgár távozott illegálisan, közülük mintegy 20 százalék volt magyar nemzetiségű.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés