
Fotó: Ccr.ro
Az alkotmánybíróság (CCR) helyt adott a Nép Ügyvédje beadványának, és alaptörvénybe ütközőnek ítélte az előre hozott választásokról szóló 2020/26-os sürgősségi kormányrendeletet – tájékoztatták az Agerpres hírügynökséget a taláros testület illetékesei.
2020. március 12., 11:342020. március 12., 11:34
2020. március 12., 12:442020. március 12., 12:44
A taláros testület közleménye értelmében
– mutat rá a CCR.
Alkotmányellenesnek ítélte a testület azt a kitételt is, amely előírja az előre hozott parlamenti választások és a helyhatósági választások egy időben való megszervezésének lehetőségét. Ezáltal nehézkessé, bonyolulttá válna a szavazási folyamat, és így korlátozódhat a szavazati jog gyakorlása – érvelnek. Sérül emellett a megválasztáshoz való jog is, a rendelet ugyanis kizárja annak a lehetőségét, hogy egy személy valamely helyi választott tisztségért és törvényhozói tisztségért is induljon egy időben – szögezik le.
Az alkotmánybíróság azt is kifogásolja, hogy a parlamenti választás rendszerét érintő jogszabályt a választások előtt kevesebb mint egy évvel fogadták el, szembemenve a taláros testület joggyakorlatával, illetve a Velencei Bizottság ajánlásaival.
Mindezen érvek alapján a taláros testület teljes egészében alkotmányellenesnek ítélte a sürgősségi rendeletet.

Alkotmányossági óvást emelt a bukaresti nép ügyvédje (ombudsman) pénteken az előre hozott parlamenti választásokról szóló, hétfőn hatályba lépett sürgősségi kormányrendelet ellen.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
szóljon hozzá!