Fotó: Thomas Campean
Alkotmányellenesnek nyilvánította kedden az alkotmánybíróság azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a személyes adatok megadására kötelezte volna azokat, akik mobiltelefonos felöltőkártyát akartak vásárolni.
2020. február 18., 18:262020. február 18., 18:26
A döntést egyhangúlag hozta meg a taláros testület. A rendeletet az októberben megbuktatott, Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormány fogadta el, és tavaly szeptemberben jelent meg a hivatalos közlönyben. Ennek ellenére ez a rendelet azóta sem lépett hatályba, mert előbb 2020. január 1-ére halasztották a hatályba lépését, majd további három hónappal hosszabbították meg a határidőt, így csak március 1-től lépett volna érvénybe.
A taláros testület szerint a rendelet hatályba lépésének sorozatos halasztása éppen azt támasztja alá, hogy nem volt indokolt a sürgősség, ezért nem indokolt az egyébként azonnal hatályba lépő sürgősségi kormányrendelettel dönteni erről a kérdésről.
A Dăncilă-kormány a 2019 júliusi szörnyű caracali gyilkosság felderítése nyomán döntött a felöltőkártyák vásárlásának szigorításáról. A gyilkos férfit azzal gyanúsítják, hogy tavaly két lány életét oltotta ki, miután elrabolta és megerőszakolta őket.
Romániában már többször megkísérelték nemzetbiztonsági okokra hivatkozva szigorítani a mobiltelefonos feltöltőkártyák vásárlását, ez az intézkedés azonban többször elbukta az alkotmánybírósági normakontrollt.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!