
Fotó: Beliczay László
Az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította csütörtökön a bukaresti alkotmánybíróság azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tenné az orvosoknak, hogy 70 éves korukig vezető beosztást tölthessenek be a közkórházakban.
2023. november 02., 15:272023. november 02., 15:27
2023. november 02., 17:562023. november 02., 17:56
Az egészségügyi reformról szóló törvényt, illetve az autizmussal élő személyeknek nyújtott szolgáltatásokat szabályozó törvényt módosító jogszabályjavaslatot a Mentsétek meg Romániát (USR) és a Jobboldal Ereje támadta meg az alkotmánybíróságon júniusban.
A két ellenzéki párt szerint a jogszabályjavaslat nem tartotta tiszteletben a jogszerűség elvét sem, mivel a vezető beosztások betöltését érintő változások „egyáltalán nem voltak indokoltak vagy megalapozottak”.
A talárosok most az Agerpres szerint megállapították, hogy a törvénytervezetet valóban a kétkamarás törvényhozás alkotmányos elvét sértő módon fogadta a parlament, mert a képviselőházban megszavazott változata jelentősen eltér a szenátusitól. Az alkotmánybíróság szerint ugyanakkor az is az alaptörvénybe ütközik, hogy a jogalkotók egy olyan törvényt módosítottak, aminek semmi köze nem volt a közkórházakban betöltött tisztségek szabályozásához.
Az USR csütörtökön délután közölte: a koalíció számított az alkotmánybíróság elutasító döntésére, ezért a kormány néhány napja sürgősségi rendeletet fogadott el arról, hogy az orvosok 70 éves korukig vezető beosztást tölthessenek be a közkórházakban. Az ellenzéki párt szerint ennek az a magyarázata, hogy a hazai egészségügyi rendszert a koalícióhoz kötődő egyetemi tanárok egy szűk csoportja „tartja foglyul”. „Ennek a csoportnak pedig az az érdeke, hogy minél hosszabb ideig uralhassa a hazai közkórházakat” – véli közleményében az USR, felszólítva a parlamentet, hogy utasítsa majd el ezt a sürgősségi rendeletet.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
szóljon hozzá!