
Fotó: Facebook/Kelemen Hunor
Lesz pénz a jövő évi költségvetésben nyugdíjakra, pótlékokra, illetve a minimálbér emelésére is, és 2022-ben nem vezetnek be más adókat és illetékeket – jelentette ki Kelemen Hunor ügyvivő kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke.
2021. november 24., 09:582021. november 24., 09:58
2021. november 24., 10:432021. november 24., 10:43
A Digi24-nek kedd este nyilatkozva Kelemen elmondta, az alakuló kormánykoalícióban „elég parázs vita volt” arról, hogy áttérjenek-e vagy sem egy új adózási módra.
– idézte a szövetség elnökét az Agerpres.
Kelemen elmondása szerint a szolidaritási illeték bevezetése volt a másik ötlet, és ebben az esetben az RMDSZ azt javasolta, hogy ne a 2500–3000–4000 lejes fizetésekkel rendelkező személyekre fókuszáljanak, hanem nézzék meg, működik-e ez az adó a nagyvállalatoknál, beleértve az állami vállalatokat is.
– szögezte le.

A foglalkoztatást és a családokat egyaránt támogató intézkedéseket tartalmaz a parlamenti bizalmi szavazásra váró Ciucă-kabinet kiszivárgott kormányprogramja. Változások várhatóak a nyugdíjrendszerben is.
„Ha a volt koalícióban nagyobb lett volna a bizalom, vagy a mértékét menet közben növelni tudtuk volna a közös döntések meghozatalával és a döntések végrehajtásával, akkor talán a PNL–USR–RMDSZ-koalíció nem ért volna ilyen brutális véget szeptemberben. Most is elég alacsony a bizalom mértéke, de ez nem jelenti azt, hogy a bizalom nem növelhető, én optimista vagyok. (...)
– húzta alá. Hozzátette, ez a nagy, de kétséget kizáróan nehezen kezelhető koalíció képes stabilitást biztosítani Románia számára, képes lehet jelentős reformokat megvalósítani, ehhez azonban hosszú távú projektek kidolgozására van szükség, és néhány alkotmányos reformot is végre kell hajtani.

A szenátus és a képviselőház együttes plénuma csütörtökön 10 órakor ül össze, hogy a kormány beiktatásáról szavazzon – döntött kedd esti ülésén a szenátus és a képviselőház összevont házbizottsága.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
szóljon hozzá!