
A romániai lakosság 36 százaléka kész beoltatni magát koronavírus ellen, amint lehetősége nyílik, 26 százalék kivár, 38 százalék viszont sem most, sem máskor nem kíván élni az oltás lehetőségével
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Óriási az eltérés a romániai vidéki és a városi lakosság között az oltási hajlandóság tekintetében, a városiak körében csaknem kétszer többen készek kérni a vakcinát, amint erre lehetőségük nyílik a Reveal Marketing Research legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérése szerint.
2021. január 14., 11:502021. január 14., 11:50
A Hotnews.ro portál által idézett közvélemény-kutatás eredményei szerint a vidékiek alig 24 százaléka nyitott az immunizációra, amint az lehetővé válik számára, miközben a városi lakosok 45 százaléka mondta azt, hogy kész beoltatni magát.

A kormány célja az, hogy szeptemberre 10,4 millió ember megkapja a koronavírus elleni oltást – jelentette be szerdán a kormányülést követően Florin Cîţu miniszterelnök.
A fiatalok inkább kivárnak, a felmérés eredményei szerint a szakmával rendelkező fiatalok 36 százaléka, és a millenniumi generáció egyedül élő tagjai is azt mondták, be akarják oltatni magukat, de csak majd később.
A felmérés készítői ugyanakkor összefüggést találtak a végzettség és az oltási hajlandóság között.
A vakcinát mindössze később kérők között 53 százalékos az egyetemet végzettek, 40 százalékos a középfokú végzettséggel és 7 százalékos a négyosztállyal rendelkezők aránya.

Még mindig nem rendeződött az oltóközpontok finanszírozásának kérdése: bár a kiszivárgott információk szerint a bukaresti kormánynak szerdai ülésén el kellett volna fogadnia a jogszabályt, az végül csak pénteken kerül napirendre.
Ezzel szemben az oltást elutasítók körében 66 százalékos a nők és 34 százalékos a férfiak aránya.

Csupán az erre jogosult alkalmazottak mintegy fele adatná be magának az új típusú koronavírus elleni vakcinát az oltási kampány második szakaszában. A prefektusok szerint hatékonyabb tájékoztatási kampányra lenne szükség sztárok, lelkészek bevonásával.
Az oltást megtagadók körében 54 százalékos azok aránya, akik szerint nem végeztek elég tesztet, 48 százalék a mellékhatásoktól tart, 41 százalék pedig nem hiszi, hogy a vakcina hatékony lenne a Covid-19 ellen.
A bértörvényben előírt új bértáblázat 2027. szeptember 1-jétől léphet hatályba az oktatásban, és jelentős jövedelemnövekedést hozna a pedagógusok számára – jelentette ki Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!