
Fotó: Erdély Bálint Előd
A romániai polgárok több mint 70 százaléka szerint Románia rossz irányba halad, és hasonló arányban vélekednek úgy a világ történesei kapcsán is – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
2024. március 05., 13:512024. március 05., 13:51
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérésének kedden ismertetett adatai szerint a megkérdezettek 70,1 százaléka mondja azt, hogy Romániában rossz irányba haladnak a dolgok – igaz, ez az arány 2022-ben még 74,5 százalék volt.
Ezzel szemben
Az optimisták között a PSD-PNL szövetség szavazói, a 19 és 29 éves életkor közötti fiatalok, a magas jövedelműek és az állami alkalmazottak vannak többségben.
A világ dolgait illetően 70,6 százalék gondolja úgy, hogy rossz irányba tartanak, ami növekedés a két évvel ezelőtti 68,9 százalékhoz képest, míg csupán 24 százalék gondolja úgy, hogy jó az irány – ez hangyányival kevesebb a 2022-es 24,2 százalékhoz mérten.
Azok között, akik szerint a világ jó irányba halad, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), a 18 és 29 év közötti fiatalok és a magas jövedelműek vannak többségben.
– viszont a 2022-es 68,9 százalékhoz képest ez még mindig javulás.
36,9 százalék mondta azt, hogy jobban él, mint öt éve – két éve ez az arány még 29,3 százalék volt –, míg 2,6 százalék nem válaszolt.
Azok között, akik szerint javultak az életkörülményeik, a PSD-PNL szövetség szavazói, a 18 és 44 év közöttiek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a magas jövedelműek vannak többségben.
Enyhén javult azok aránya is, akik derűlátóan tekintenek a jövőbe.
Az optimisták között az AUR szavazói, a 19 és 29 év közöttiek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, a fehérgallérosok és a magas jövedelműek vannak nagyobb arányban.
A felmérés február 22. és 29. között készült 1100 fős mintán, a hibahatár 2,95 százalék.
Fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét, a légi és tengeri drónok elleni képességeit Romániában – hangsúlyozta a Nicușor Dan elnök szerdán.
A barnamedve európai uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi az Európai Bizottságnál Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági miniszter annak érdekében, hogy Románia hatékonyabban tudjon fellépni az emberélet és a mezőgazdaság védelmében.
Rövid, kétperces sajtónyilatkozatban szólította felelősségteljes magatartásra a parlamenti pártokat szerdán Nicușor Dan államfő.
Jelentős szervezeti átalakításra készül az Országos Adóhatóság (ANAF), amelynek célja az adóelkerülés hatékonyabb felderítése, az adóbeszedés javítása és a kockázatosnak minősített adózók célzott ellenőrzése.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Az államreformmal, illetve a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések is felmerültek a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac és Zakariás Zoltán parlamenti képviselő kedd esti egyeztetésén.
Nicușor Dan államfő ismét a korábbi kormánykoalíció pártjaiból álló kormányt szeretne egy technokrata miniszterelnök irányításával, ha az Eugen Tomac alakította kormány nem kap bizalmat a parlamentben – közölte több bukaresti sajtóorgánum.
Egy szakértői kormány „a parlamenti demokrácia háttérbe szorítását jelenti, ami nem helyes” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Cáfolta Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
szóljon hozzá!