
Fotó: Haáz Vince
Csaknem két héttel a szeptember 27-ei romániai önkormányzati választások után szombaton a központi választási bizottság (BEC) közzétette honlapján a voksolás hivatalos végeredményét, amely szerint a tavaly óta kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt csaknem hét százalékpontos előnnyel nyert a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) előtt.
2020. október 10., 18:062020. október 10., 18:06
2020. október 10., 19:262020. október 10., 19:26
A megyei pártlistákra és a főváros önkormányzatára leadott voksoknál a PNL 29,8 százalékot, míg a PSD 23,2 százalékot szerzett.
A harmadik helyen a Dacian Cioloș vezette centrista PLUS-szal összeolvadt rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) végzett 8,34 százalékkal. Az USR-PLUS néhány nagyvárosban ért el jó eredményt: Temesváron, Brassóban, Gyulafehérváron és Bákóban polgármesteri tisztséget szerzett, Bukarestben a párt volt elnöke – a PNL támogatását is élvező – Nicușor Dan függetlenként elnyerte a főpolgármesteri tisztséget, a főváros közgyűlésében pedig az USR-PLUS-nak lesz a legnagyobb frakciója.
Bejött viszont Traian Băsescu volt államfő számítása, aki – a jobboldal közös jelöltjének győzelmét veszélyeztetve – esélytelenül is megpályázta a főpolgármesteri tisztséget, ezzel azonban Bukarestben és országos szinten (6 százalék) is az ötszázalékos választási küszöb fölé segítette az általa alapított Népi Mozgalom Pártot (PMP).
Nem jutott be a fővárosi közgyűlésbe és országos szinten is küszöb alatti támogatottságot szerzett Victor Ponta baloldali Pro Románia Pártja (4,68 százalék) és Călin Popescu-Tăriceanu balliberális ALDE-ja (2,91 százalék). A két politikai alakulat ezért már eldöntötte: összeolvad és közös jelöltlistával indul a december 6-i parlamenti választáson.
Az RMDSZ 92 megyei tanácsosi mandátumot szerzett (hárommal kevesebbet, mint 2016-ban), az EMNP-nek és az MPP-nek pedig hét megyei tanácsosa lesz (eddig 12 volt). A magyar pártok megyei listáira adott voksok csaknem 92 százalékát kapta az RMDSZ (négy százalékpontot javítva 2016-hoz képest), a fennmaradó 8 százalékon pedig az MPP és az EMNP osztozott.
A települési önkormányzatokban az RMDSZ jelöltlistái 362 442 voksot, az EMSZ ernyője alá tartozó pártok jelöltjei 44 109 szavazatot kaptak. Az RMDSZ ezzel (2284-ről) 2360-ra növelte önkormányzati képviselői számát, míg az EMNP és MPP jelenléte a települési önkormányzatokban (365-ről) 312 képviselőre csökkent. Települési szinten a magyar pártokra leadott szavazatok valamivel több, mint 89 százalékát kapta az RMDSZ, míg az EMSZ-be tömörült politikai alakulatok a voksok csaknem 11 százalékát összesítették.

A decemberben esedékes parlamenti választásra szóló esetleges együttműködésről folytattak megbeszélést csütörtökön Kolozsváron az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői. Megegyezés még nem született, szerdán következik a második tárgyalási forduló.
Az önkormányzati választások hivatalos végeredményének kihirdetését számos óvás hátráltatta. A legnagyobb, bűnvádi feljelentésekig menő botrány a bukaresti első kerületi polgármesteri tisztség körül alakult ki, ahol az USR jelöltje mintegy ezer szavazattal nyert a PSD tisztségben lévő polgármestere előtt, a két párt pedig kölcsönösen csalással, a választási dokumentumok utólagos meghamisításával vádolta egymást.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
szóljon hozzá!