
Fotó: FSANP/Facebook
Az Európai Bizottság romániai képviselete előtt gyűlnek össze csütörtökön 11-kor a börtönőrök, hogy a katonai nyugdíjak módosítására vonatkozó brüsszeli követelmények ellen tiltakozzanak.
2023. június 08., 10:042023. június 08., 10:04
„Az Európai Bizottság zsarolja a román parlamentet, hogy a katonai nyugdíjak törvényét a Brüsszel által kívánt formában fogadja el, különben országunk elesik mintegy 1,4 milliárd eurótól. A kormány 1,4 milliárd euróért eladta a román állampolgárok védelmét, közrendjét és biztonságát, és
– olvasható az Országos Börtönigazgatóság szakszervezeteit egyesítő szövetség (FSANP) közleményében.
A börtönőrök azt írják, hogy nem Románia az egyetlen olyan EU- vagy NATO-tagállam, ahol eltér a katonai nyugdíjak kiszámításának rendszere más kategóriákétól: Franciaországban, Németországban, Lengyelországban és Belgiumban is a romániaihoz hasonló rendszer alapján számolják ki a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági alkalmazottak nyugdíját, miután tartalékállományba vonulnak.
„A romániai kísérlet után vajon más NATO-országok következnek?” – teszik fel a kérdést.
A börtönszakszervezetek szövetsége szerint az EB olyan durva feltételeket szabott a katonai nyugdíjakra vonatkozóan, amelyek az állam erőszakszervezeteinek „elnéptelenedéséhez” fognak vezetni.
Hat állami intézmény felszámolásáról szóló törvénytervezetet dolgozott ki és nyújt be a parlamentbe az USR. A négypárti kormányban résztvevő szövetség szerint ez a hat állami intézmény évente 27 millió lejt emészt fel a közpénzből.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege kedvezően véleményezte hétfőn Ioan Viorel Cerbu kinevezését a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyészévé.
A jövőben akár a helyszínen, mobiltelefon segítségével is kifizethetők lehetnek a közlekedési bírságok. A javaslat szerint a rendőrök QR-kódot generálhatnának, amelyet a sofőr beolvasva azonnal rendezhetné a bírságot bankkártyával.
Az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben megtartották hétfőn a próba-képességvizsgát román nyelv és irodalomból – közölte az oktatási minisztérium.
Az alakulat közleménye szerint két olyan, összesen mintegy 2,3 milliárd lejt kitevő többletbevételi forrást azonosítottak, amelyeket a pénzügyminisztérium szerintük „teljesen indokolatlanul figyelmen kívül hagyott” a költségvetés kidolgozásakor.
Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára, aki az OECD küldöttségének vezetőjeként Ilie Bolojan kormányfővel é
Claudiu Năsui, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt szolidaritási csomagot nem a költségvetési deficit növelésével, hanem más kiadások lefaragásával kellene megvalósítani.
A tavalyi év utolsó negyedévében a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,6 százalék volt, ami 0,8 százalékponttal alacsonyabb az előző negyedévinél.
A román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődött hétfőn a nyolcadikosok országos próbafelmérése.
Románia 2026-ban csak a kamatokra 60 milliárd lejt – az önkormányzatok ötéves beruházási programjának teljes értékével egyenértékű összeget.
szóljon hozzá!