
Képünk illusztráció
Fotó: Árvai Károly/MTI
Országszerte 20 268 óvást nyújtottak be a vizsgázók az országos képességfelmérő eredményeinek közzététele után – derül ki az oktatási minisztérium összesítéséből.
2021. július 01., 18:062021. július 01., 18:06
Tavalyhoz képest nőtt az óvások száma (2020-ban 15 275 óvást jegyeztek), az előző évekhez viszonyítva azonban csökkent: 2019-ben 21 509, 2018-ban 23 761 tanuló óvta meg a jegyét.
A legtöbb óvást Bukarestben nyújtották be (3513), aztán Iaşi (1127), Konstanca (1070), Dolj (1025) és Argeş megye (867) következik a sorban. A legkevesebben Mehedinţi (90), Krassó-Szörény (105) és Kovászna (124) megyében óvták meg az eredményeiket – közölte az Agerpres.
Július 5-e és 12-e között tartanak egy második szessziót, hogy esélyt adjanak a vizsgázásra azoknak a nyolcadik osztályt végzett tanulóknak is, akik az elsőn nem tudtak részt venni, akár azért, mert karanténban voltak, akár más, orvosi igazolással alátámasztott okból.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.
Nicușor Dan államfő alkotmányos kötelezettségének nevezte szerdán, hogy nyugati irányultságú kormány alakításával bízza meg az ország következő miniszterelnök-jelöltjét.
Az eljárásrendnek megfelelően ismertették szerdán a parlament két házának együttes ülésén az Ilie Bolojan vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szövegét.
Logikusan tekintve a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítvány után a két pártnak kellene átvennie a többséget egy új kormány megalakításához – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor.
Petre Emanoil Neagu PSD-s parlamenti képviselő szerdán bejelentette: átigazol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójába.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását.
A kormányból frissen kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány célja kizárólag a jelenlegi miniszterelnök leváltása – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8-12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
szóljon hozzá!