Hirdetés

A hatodik hullám tetején: Rafila szerint jövő héttől „csitul” a koronavírus-járvány Romániában

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Az elmúlt 24 órában valamivel több, mint 9000 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt – közölte a szerdai kormányülés elején az egészségügyi miniszter.

Hírösszefoglaló

2022. augusztus 03., 13:452022. augusztus 03., 13:45

Alexandru Rafila elmondta, kedden szintén kevesebb fertőzéses esetet jelentettek, mint egy héttel korábban.

Ha pedig megmarad ez a trend, akkor jövő héttől már csitulni fog a hatodik járványhullám

Hirdetés

– tette hozzá az Agerpres szerint. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy folytatni kell az ambuláns egészségügyi ellátás fejlesztését, a járóbetegek és a kórházi betegek számára is biztosítani kell a vírusellenes gyógyszereket.

A miniszter tájékoztatása szerint jelenleg a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak 17 százaléka foglalt, az intenzív terápiás részlegek telítettsége pedig csak 15 százalékos. Felhívta arra a figyelmet, hogy továbbra is ajánlott a maszk viselte beltérben és a tömegközlekedési eszközökön, illetve arra kérte a lakosságot, hogy kerülje a zsúfoltságot.

korábban írtuk

A járványtani intézet vezetője szerint veszítenek agresszivitásukból a koronavírus újabb mutációi
A járványtani intézet vezetője szerint veszítenek agresszivitásukból a koronavírus újabb mutációi

A koronavírus újabb mutációi várhatóan nem lesznek agresszívek, de a korábbiaknál gyorsabban terjednek majd – véli a bukaresti Matei Balş Járványtani Intézet orvos-igazgatója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja

Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.

A magyar elvárásokat is figyelembe venné Eugen Tomac területi-közigazgatási reformja
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”

Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.

Nicușor Dan a bányászjárásról: „vállalni kell a történelmet”
2026. június 12., péntek

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.

Eldőlt: az USR sem támogatja a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával

Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.

Végeztek a lakóházba kétszer betörő anyamedvével és egyik bocsával
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban

Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.

Újra lehet közlekedni a Transzfogarasi úton, de csak egy adott idősávban
2026. június 12., péntek

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere

Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.

Megbuktatták, majd lemondott, de még mindig a helyén van a bukaresti kormány magyar minisztere
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója

Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.

Leszedte a keresztvizet Nicușor Danról egykori tanácsadója
2026. június 12., péntek

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.

Kormányalakítás: Tomac az USR-től sem számíthat sok jóra
2026. június 12., péntek

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás

A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.

Több erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás
Hirdetés
Hirdetés