„Lehet egy hét múlva, lehet egy hónap múlva”. Az egészségügyi miniszter nem tudja egyelőre megmondani, mikor kezdődhet a tesztelés a gyógyszertárakban
Fotó: Jakab Mónika
A romániai gyógyszerforgalmazók és gyógyszertárak egyesülete (ADRFR) támogatja, hogy megfelelő személyzettel a patikákban is lehessen koronavírusteszteket végezni – tájékoztatott szerdán a szakmai szövetség.
2021. március 31., 11:372021. március 31., 11:37
Az Agerpres hírügynökség által idézett közleményükben jelezték: megfelelően képzett személyzet segítségével készek biztosítani az antigén gyorstesztekkel való tesztelést a patikákban.
„Ehhez az egészségügyi minisztérium felügyelete alatt, a közegészségügyi igazgatóságok és a romániai gyógyszerészkamara támogatásával, szervezett keretek között ki kell képezni a patikák személyzetét” – szögezte ugyanakkor a szakember.
A koronavírus-járvány elleni hatékonyabb fellépés érdekében a gyógyszerészeket is felhatalmazták arra, hogy diagnosztikai célú teszteket végezzenek, illetve oltásokat adjanak be.
Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter eközben kedden a témában bejelentette, hogy a közegészségügyi igazgatóságok közvetítésével
A miniszter reményét fejezte ki, hogy ezt a szolgáltatást elfogadható ár fejében nyújtják majd a patikák. Azt viszont nem tudta pontosan megmondani, mikortól kerülhet sor a gyógyszertárakban történő tesztelésre. „Lehet egy hét múlva, lehet egy hónap múlva” – fogalmazott.
Az egészségügyi minisztérium fontolgatja egyes kulturális és sporttevékenységek engedélyezését – közölte hétfőn Vlad Voiculescu.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
szóljon hozzá!