
A jogosultak alig több mint három százaléka váltotta ki a közpénzekből beszerzett jódtablettákat
Fotó: Erdély Bálint Előd
Romániában a gyógyszertárakban maradt azoknak az ingyenes jódtablettáknak a túlnyomó többsége, amelyeket egy nukleáris incidens esetére szerzett be az ukrajnai háború első heteiben a bukaresti kormány – közölte szombaton a News.ro hírportál.
2024. október 12., 15:192024. október 12., 15:19
A lap az egészségügyi minisztériumtól megtudta: 2024. szeptember közepéig 915 ezer jódtablettát osztottak ki az előkészített 30 millióból, vagyis a jogosultak alig több mint három százaléka váltotta ki a közpénzekből beszerzett készítményt.
A News.ro Alexandru Rafila egészségügyi miniszter egy korábbi nyilatkozatára alapozva megállapította, hogy a kijelölt gyógyszertárakban 2022 júniusában elérhető vált tabletták kiosztása az utóbbi évben gyakorlatilag teljesen leállt, a tárcavezető ugyanis már tavaly októberben azt mondta, hogy (addig) mintegy egymillió tablettát váltottak ki, másik egymilliót pedig Moldovának adományoztak a készletből, amikor a szomszédos ország a bukaresti kormány segítségét kérte.
Senki nem kérte, hogy be is vegyék ezt a gyógyszert, csak azt, hogy tartsák otthon, mert ha nukleáris incidens következne be, akkor fontos, hogy kéznél legyen, és bevehessék azok, akiknek ez indokolt” – idézte a hírportál a miniszter által a Medika TV-nek adott tavalyi nyilatkozatot.
A News.ro szerint a patikákban maradt jódtabletták szavatossága 2028 márciusában jár le. A lap megtudta: 2022 márciusában, amikor – az ukrán atomerőművek körüli harcok hírére, illetve az orosz atomfegyverek bevetésétől tartva – az emberek pánikszerűen felvásárolták a gyógyszertárak jódtabletta-készleteit, nem az egészségügyi minisztérium írt ki közbeszerzést, hanem az állami tartalékalap vásárolta meg a jódtablettákat egy titkosított kormányhatározat alapján.
A 65 milligrammos kálium-jodid tablettákhoz a háziorvosok által kiállítandó vény alapján, a 2500 kijelölt gyógyszertár valamelyikében ingyenesen juthatnak hozzá a 40 év alatti lakosok, de nyilatkozatot kell aláírniuk, hogy a tablettákat csak nukleáris incidens esetén, kizárólag a hatóságok felszólítása alapján veszik be.
A bukaresti egészségügyi minisztérium tájékoztató kampánya rámutatott: a jódtabletta csak az első nyolc órában segíthet a légkörbe került radioaktív jód megkötésének megakadályozásában, megelőzésszerű alkalmazása tehát értelmetlen és veszélyes is, mert pajzsmirigybetegséget okozhat.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
szóljon hozzá!