Fotó: Facebook/Bucharest Airports
A bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtér utasforgalma több mint ötször nagyobb a koronavírus-járvány terjedésének lassulása és a korlátozások részleges feloldása után, mint februárban, de még mindig csak a 40 százaléka a járvány előtti időszaknak – közölte hétfőn Cosmin Peșteșan, a fővárosi repülőtereket kezelő állami vállalat vezérigazgatója.
2021. június 07., 17:012021. június 07., 17:01
A vállalatvezető elmondta, hogy a múlt hét óta naponta 15-17 ezer utas veszi igénybe a Bukarest melletti Otopeni településen levő légikikötőt, miután februárban csak 3 ezren utaztak. A vezérigazgató szerint a reggeli órákban indul szinte valamennyi járat. Rámutatott:
Ugyanakkor hozzátette, hogy a légitársaságok még nem adtak el ennyi jegyet, az utasok egyelőre kivárnak. A repülőtér vezetősége arra számít, hogy az idén 6 millió utast fognak kiszolgálni.
Tavaly 70 százalékkal, 4,4 millió főre csökkent a Henri Coandă nemzetközi repülőtér utasforgalma 2019-hez mérten a koronavírus-járvány miatt, miután 2019-ben 6 százalékkal, 14,7 millióra nőtt az előző évhez képest.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
szóljon hozzá!