Nicușor Dan államfő szerint Romániának nyilvánosságra kell hoznia a koronavírus elleni Pfizer vakcinák beszerzésével kapcsolatos minden információt.
Romániában a most következő hétvégén (április 10-13.) ünneplik az ortodox húsvétot. Mivel hivatalos munkaszüneti napokról van szó, a nagy üzletláncok sem tartanak nyitva a rendes program szerint, sőt, vasárnap minden zárva lesz.
A technológia valós időben azonosítja azokat a járműveket, amelyek megszegik a 7,5 tonnás súlykorlátozást – közölte az Arad megyei tanács. A rendszer beüzemelése óta már több szabálysértőt is sikerült azonosítani és megbírságolni.
Két, ugyanahhoz a családhoz tartozó személy ellen indult büntetőeljárás Kolozs megyében, miután a hatóságok szerint éveken át kannabiszt és úgynevezett „kristályt” értékesíthettek fogyasztóknak.
Életének 64. évében elhunyt Péter Pál, az RMDSZ ügyvezető elnökségének volt gazdasági alelnöke – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett kedden délelőtt JD Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke és felesége, Usha Vance.
Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be.
A tavalyi negyedik negyedévben 9454 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 0,4 százalékkal nagyobb mint 2025 harmadik negyedévében; a kiadások átlagösszege 8075 lej volt, ami a jövedelem 85,4 százalékát jelentette.
Nagyobb termőterületen vetettek a gazdák ősszel, mint az azelőtti években, mert tartottak az aszálytól.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden közzétette a következő négy hétre, az április 6. és május 4. közötti időszakra vonatkozó frissített előrejelzését.
Több mint 950 bírságot szabtak ki, 54 jogosítványt vontak be, és csaknem 800 alkoholszondás ellenőrzést végeztek a rendőrök Kolozs megyében a húsvéti ünnepek előtti közlekedésrendészeti razzia során.
Drónokat észleltek a román hadsereg radarjai a hétfőről keddre virradó éjszaka az ukrán légtérben.
Az amerikai haderő mintegy százötven repülőgépe és több száz katonája, köztük a különleges erők egységei vettek részt az Irán fölött lelőtt vadászrepülőgép legénységének kimentésére indított két akcióban a hétvégén – közölte Donald Trump hétfőn.
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán. A külhoni magyarok is részt vehetnek a hungarikum pályázatokon.
Keddtől több romániai benzinkúton 10 lej/liter alá csökkent a gázolaj ára, miután hatályba lépett a jövedéki adó 30 banis mérséklése. Bár az intézkedés nyomán egyes kutaknál 10 lej alá esett vissza az ár, sok helyen továbbra is 10 lej felett maradhat.
Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspök húsvéti üzenete
Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.
Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének húsvéti pásztorlevele