Három személy megsérült szerdán a Hargita megyei Gyimesközéplokhoz tartozó Antalokpataka településen, miután autójukat elsodorta a vonat a közúti vasúti átjárón – közölte a megye katasztrófavédelmi felügyelősége.
A romániai polgárok többsége büszke országára – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
A Delta katasztrófavédelmi felügyelőség 12 hívást regisztrált a keddről szerdára virradó éjszaka Tulcea megye lakóitól, akiket megrémítettek az ukrajnai Iszmail városát ért orosz dróntámadások, mivel nem kaptak Ro-Alert figyelmeztetést a hatóságoktól.
A témaválasztást a közbeszéd „diktálja”, legyen szó politikáról, sportról vagy tudományról, a fő szempont pedig a nemzeti egység megbontására tett kísérletek elhárítása, az erdélyi szellemiség bemutatása.
Az izraeli hadsereg új katonai folyosót alakít ki Hán-Júniszban, a Gázai övezet déli részén.
Egy országosan körözött férfit, valamint három másik – nemi erőszak, rablás, és minősített lopás vagy közlekedési bűncselekmények miatt elítélt – férfit azonosítottak és börtönöztek be kedden a Bihar megyei rendőrök.
A munkaügyi és az egészségügyi minisztérium közösen átvizsgálja a rokkantsági igazolvány kiadásához szükséges kritériumok listáját – jelentette be kedd este az Antena 1 műsorában Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kilenc déli megyére hőségriasztást, az ország több mint felére zivatarokra figyelmeztető riasztást adott ki szerdán.
A tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragását célzó második megszorító csomagot nem felelősségvállalással kell elfogadtatni – jelentette ki a legnagyobb kormányerő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezető politikusa is.
Előre kitervelte az erőszakos támadást, és baltával felfegyverkezve próbált betörni az áldozat otthonába a múlt heti Maros megyei gyilkosság azóta is körözött gyanúsítottja – legalábbis ez derül ki az ügyészségi jelentésből.
Évekkel ezelőtt már túlélt egy súlyos repülőbalesetet az a férfi, aki kisgépével hétfőn a Hunyad megyei Szászváros közelében lezuhant és meghalt.
Teodor Țigan, a Romsilva korábbi vezérigazgatója – aki azzal került be a híradásokba, hogy nyugdíjazásakor közel bruttó 100 000 eurós prémiumot kapott – beperelte az állami erdészetet.
Hatlejes euróárfolyamot és legalább 30 százalékos munkanélküliséget hozott volna, ha a kormány július 8-ig nem dolgozta volna ki a jelentős adóemeléseket tartalmazó megszorító csomagot a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragására.
Elektromos kerítés telepítésével próbálja megóvni az emberek testi épségét a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata az egyre jobban elszaporodó és a településre behatoló medvék miatt.
Donald Trump szerint vámok mellett egyéb szankciók is lehetségesek Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nincs előrelépés az ukrajnai háború lezárásához vezető békefolyamatban.
A béreket és a nyugdíjakat idén nem indexálják az infláció mértékével, a prioritás az, hogy 2025 végéig biztosítsák a kifizetéseket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Megnőtt a közoktatásban dolgozó fejlesztőpedagógusok száma, a szülők nyitottabbá váltak a sajátos nevelési igényű gyerekek felzárkóztatására. Egészségügyi videós riportsorozatunk e heti részében a Kolozsvári Református Kollégiumba látogattunk el.