A Szociáldemokrata Párt (PSD) a Soros György által a párt ellen felhasznált „több tíz- vagy százmillió euró áldozata”, és nincs kapcsolata Sorossal – jelentette ki hétfőn Lucian Romașcanu, a párt szóvivője, egyben a Buzău megyei önkormányzat elnöke.
Az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) alkalmazottait vasárnap estétől szabadságra küldték, valamint megkezdik az Egyesült Államokban dolgozó alkalmazottak elbocsátását – közölte az ügynökség.
Az ukrajnai háború kitörése óta közel 11,2 millió ukrán állampolgár lépte át Románia határát a belépőoldalon – közölte hétfőn a határrendészet.
A kórházban tartózkodó Ferenc pápa éjszakája jól telt, a pápa aludt és továbbra is pihen – közölte a Szentszék hétfő reggel.
A korrupcióellenes ügyészek több mint negyven házkutatást végeznek hétfő reggel a konstancai kikötőben – közölték az Agerpres hírügynökséggel ügyészségi források.
Donald Trump amerikai elnök és több vezető európai politikus is gratulált a német előrehozott választásokon született vasárnapi eredményekhez.
Politikailag felelőtlen és nemzetellenes” lenne a kormánykoalíció felrúgása – jelentette ki Cătălin Predoiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, a háború harmadik évfordulóján méltatta honfitársai hősies kitartását.
Plasztikai műtét útján akarta megváltoztatni arcvonásait a francia állampolgárságú Mohamed Amra, az a különösen veszélyes bűnöző, akit kilenc hónappal a Franciaországból való szökése után tartóztattak le Romániában, Bukarest északi részén.
Az izraeli hadsereg több mint két évtizede először küldött harckocsikat a megszállt Ciszjordániába, miután vasárnap kiterjesztette hadműveleteit a területen. A palesztin hatóságok az agresszió fokozásaként tekintenek a műveletre, és elítélték azt.
Romániának felül kell vizsgálnia katonai támaszpontjait, és saját nemzeti érdekeinek megfelelően kell eldöntenie, hogy szükség van-e fejlesztésekre – jelentette ki az érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu.
Az Ukrajnának nyújtott amerikai segítségnyújtás átformálását, a tűzszünet elérését, az Oroszországgal fennálló kapcsolat újraalakítását és az európai szövetségesekkel való viszonyt nevezte az ukrajnai békefolyamat sarokpontjainak a Fehér Ház.
Sok panasz érkezik a Nép Ügyvédjének is nevezett ombudsmani hivatalhoz a romániai magyar közösség tagjaitól és a magyarlakta térségekből, de ezek túlnyomó többsége nem a kisebbségi jogokat érinti – állapítja meg Molnár Zsolt ombudsmanhelyettes.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap bejelentette, hogy kész lemondani tisztségéről, ha ez békét jelentene Ukrajna számára, vagy azért cserébe is, hogy az országa NATO-tagságot kaphatna.
Turistacsoporttól függ, hogy a mérhetetlenül gazdag Székelyföldet vagy annak csak egy szeletét ismerik-e meg – fogalmazott Bokor Judith idegenvezető. A székelyudvarhelyi szakemberrel az idegenvezetők világnapja alkalmából beszélgettünk.
Három évvel ezelőtt, 2022. február 24-én robbant ki az orosz-ukrán háború, amely rengeteg áldozattal, pusztítással járt. A háborút könnyű elkezdeni, de nehéz befejezni.
Az ellenzéki konzervatív Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió pártszövetsége (CDU/CSU) nyert az első exit poll eredmények szerint a németországi parlamenti választáson, amelyet vasárnap tartottak.
Három bukaresti család került a Brassó megyei Kőhalom (Rupea) kórházába, miután egy Hargita megyei étteremben ettek. A homoródfürdői vendéglő működését ideiglenesen felfüggesztették.