
A házkutatások során 300 gramm kábítószert koboztak el a rendőrök
Fotó: Szatmár megyei rendőr-főkapitányság
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
2025. augusztus 22., 22:022025. augusztus 22., 22:02
Kábítószer-kereskedelem vádjával vettek őrizetbe három személyt a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megye rendőrei. A 32, 37 és 43 éves férfi bűnözői tevékenységét dokumentáló nyomozás kiderítette, hogy az érintett személyek 2025 márciusa és augusztusa között különböző mennyiségű kannabiszt szereztek be, a kábítószer egy részét pedig saját fogyasztásra használták.
A Szatmár megyei Rendőr-főkapitányság szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint a 43 éves gyanúsított 2025 júniusa és augusztusa között kereskedelmi célból nagy kockázatú kábítószereket és pszichoaktív anyagokat (3-CMC és 4BMC) birtokolt és kezelt, amelyeket a nyomozás során lefoglaltak.
Az öt házkutatás során bűnözésből származó készpénz is előkerült
Fotó: Szatmár megyei rendőr-főkapitányság
Az öt házkutatás során körülbelül 300 gramm kannabiszt, egy bizonyos mennyiségű 4BMC pszichoaktív anyagot (felosztva és fóliába, illetve tasakokba csomagolva), precíziós mérlegeket, kábítószer nyomait tartalmazó tárgyakat, valamint más bizonyítékokat találtak és foglaltak le.
A Szatmár megyei Törvényszék bírája pénteken elrendelte két őrizetbe vett személy előzetes letartóztatását 30 napra, míg a 37 éves férfi esetében a D.I.I.C.O.T. ügyészei igazságügyi felügyelet alá helyezést rendeltek el.

Szatmár megye területén kábítószert forgalmazó bűnbandát számolt fel a rendőrség, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatásba került. A bűnügyi eljárás során 15 házkutatást hajtottak végre a hatóság emberei.
Tűz ütött ki szombat este egy, a Szatmár megyei Borválaszút környéki erdőben található menedékházban – a katasztrófavédelem egységei jelenleg is próbálják megfékezni a lángokat a News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Az AI-detektív (DetectivulAI) elnevezésű platform az első Romániában létrehozott platform, amely azonosítja a mesterséges intelligencia által létrehozott deepfake tartalmakat.
A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.
Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy Beszterce-Naszód megyei 17 éves fiút, akit három alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen értek a rendőrök.
Az egyházak a magyarság szülőföldjén való megmaradását szolgálják, és ez a megmaradás, a nemzet boldogulása Magyarország legfontosabb célja Szent István óta – hangoztatta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár pénteken Szatmárnémetiben.
Elhalasztotta az ítélethirdetést a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát rendházból való kilakoltatását kezdeményező helyi önkormányzat által indított perben nagyváradi bíróság pénteken.
A szó szoros értelmében alacsonyan szállt egy személyautó Nagyváradon szerdán este.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!