Jens-Frederik Nielsen megválasztott grönlandi miniszterelnök vasárnap Facebookon tett bejegyzésében utasította el azt, hogy a szigetet az Egyesült Államok megszerezze.
Bánsági nemesi családoknak állít emléket az a kiállítás, amely Temesváron látható a Mária Terézia-bástyában. Marius Cornea, a kiállítás kurátora a Krónikának elmondta, a tárlaton ismertetett nemesi életutak a mai kor embere számára is hordoznak üzenetet.
Románia nehéz időszakot él meg. Az egykori huligánok, akik ükapáink sírjain ugráltak, mára az egyik legerősebb politikai erő a román parlamentben. A magyarellenes szélsőjobboldal Funar és Vadim Tudor fénykorában sem volt ilyen erős.
Súlyosan megsebesített a medve egy férfit vasárnap a Brassó megyei Predeálon. Az áldozatot a támadás nyomán kórházba szállították.
Donald Trump másodlagos vám kiszabását helyezte kilátásba az Oroszországból származó kőolajra, és jelezte, még a héten beszélni akar az orosz elnökkel – jelentette ki az amerikai elnök vasárnap.
Elhunyt Richard Chamberlain Golden Globe-díjas amerikai színész, a Tövismadarak és A sógun című tévésorozatok, a Monte Christo grófja és A három testőr című filmek főszereplője – jelentették amerikai hírportálok.
Kritikával vegyes elismerő szavakkal beszélt Crin Antonescu a hétvégén kolozsvári kampányrendezvényén Orbán Viktorról. No de mi a véleménye a magyar kormányfő vezette Fidesznek arról, hogy az RMDSZ is a bukaresti koalíció közös államfőjelöltjét támogatja?
Partiumi megyék juh- és kecsketartó gazdái szenvedik meg elsősorban a Bihar megyei Gyapju településen március elején megjelent juhpestis gazdasági hatásait. Az állategészségügyi hatóság alelnöke szerint a közel-keleti élőállat-export zavartalan.
Két férfi előzetes letartóztatását kérte a rendőrség vasárnap a Temes Megyei Törvényszéktől, mert egy drogkereskedő bandának voltak a tagjai. Egyikük ráadásul rendőr.
Teljesen új vasúti koncepcióval kötnék össze Európa valamennyi országát: egy dán agytröszt olyan szupergyors vonat hálózatának tervezetét dolgozta ki, mely 400 kilométer/órás sebességgel száguldó szerelvényeket képzel el.
Vasárnap elkezdődött a választási időszak a május 4-i időközi helyhatósági választásokra, amelyeket 14 megye 19 településén szerveznek a polgármester, valamint – Bihar megyében – a megyei tanácselnök megválasztására.
Egy nap alatt több mint 400 bírságot szabtak ki a rendőrök a vasúti átjáróknál történő balesetek megelőzéséért szervezett akciók nyomán. A közúti rendőrök több száz jogosítványt és forgalmit vontak be szombaton.
Ahmed es-Saraa ideiglenes szíriai elnök szombat este bejelentette egy új, miniszterelnök nélküli kormány megalakulását, amelyben egy nő is helyet kap.
A helyiek szerint éjszaka nincs bátorságuk átkelni azon a közúti hídon, amely a brassói régi kerülőúton található, mert olyan rossz állapotba került, hogy már életveszélyessé vált.
Felrobbant és kiégett Vlagyimir Putyin limuzinja Moszkvában. A jármű egy fekete Aurus Senat volt, amelynek értéke 330 ezer euró. Sérültekről nem érkezett információ, és egyelőre nem tudni, ki használta a limuzint a robbanás idején.
Több mint két éve részletes interjúban mutattuk be az olvasóknak a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), amely azóta jelentősen fejlődött. Talpas Botondot, az intézmény erdélyi tevékenységéért felelős igazgatót kérdeztük.
A székelyföldi Márton Mónika a világ több mint 60 országát bejárta, önkénteskedett többek között a Görögországba érkező menedékkérők táborában és Nepálban is. A jogász végzettségű fiatal nő a Krónikának munkájáról, világjáró élményeiről beszélt.
Ismét százezrek gyűltek össze Isztambulban, hogy tiltakozzanak Ekrem Imamoglu polgármesternek a hivatalából való felfüggesztése és letartóztatása miatt, valamint hogy követeljék a városvezető szabadon bocsátását.