Hirdetés

Izrael kikötőbe szállítja és kiutasítja Greta Thunbergéket, akik mögött szerintük a Hamász áll

Izrael

Az izraeli haditengerészet idén júniusban egyszer már őrizetbe vette Greta Thunberget

Fotó: izraeli külügyminisztérium

Izrael kikötőbe szállítja és kiutasítja az országból az Izrael-ellenes gázai flottilla aktivistáit – közölte csütörtökön az izraeli külügyminisztérium arról a nemzetközi hajórajról, amely az izraeli tengeri biztonsági területre behatolva segélyt akar szállítani a Gázai övezetbe.

MTI

2025. október 02., 16:002025. október 02., 16:00

„A Hamász-Sumud flottilla hajói biztonságos körülmények között és háborítatlanul haladnak Izrael felé, az utasok jól vannak, és amint partot érnek, megkezdődik kiutasításuk az országból” – tette hozzá a külügyi tárca. Izrael szerint a Global Sumud flottilla mögött a Hamász palesztin iszlamista szervezet áll.

„Greta (Thunberg) és barátai biztonságban vannak és egészségesek” – közölték a Gázai övezetbe eljutni akaró, legismertebb klímaaktivistáról. A minisztérium az X-en nyilvánosságra hozta a Thunberg letartóztatásáról szóló és a haditengerészet által készített felvételt. Az izraeli haditengerészet idén júniusban egyszer már őrizetbe vette Thunberget és 11 további embert, amikor egy kisebb hajón, a Freedom Flotilla Coalition nevű raj részeként Gáza felé tartottak.

Hirdetés

Az izraeli haditengerészet csütörtökre virradóan az asdódi kikötőbe kényszerített a hajók közül 21-et, és délelőtt már nem volt követhető a résztvevők élő közvetítése az útról. A negyvennégy hajóból a még el nem térítettek egyelőre tovább haladnak a Gázai övezet partjai felé.

A hajókon utazók azt állítják, hogy az izraeli haditengerészet agresszívan lépett fel ellenük, egyebek között vízágyúkat vetett be, hozzátették: senki nem sérült meg az utasok közül.

A hajókamerák élő közvetítéseiben időnként kisebb robbanások voltak hallhatók.

Az al-Dzsazíra katari székhelyű hírtelevízió már korábban tudósított arról, hogy az izraeli erők letartóztatják az Alma és a Szirusz hajókon utazókat, és hogy utóbbiak azt állítják: „megtámadták őket”.

Szerda este a külügyminisztérium közzétett egy videót, amelyen egy haditengerészeti tiszt rádión közli a flottilla aktivistáival: „Önök tiltott zóna felé közelednek. Ha segítséget akarnak nyújtani Gázának, kérem, tegyék azt a hivatalos csatornákon! Kérem, változtassák meg útvonalukat, és Asdód kikötőjébe hajózzanak, ahol rakományukat biztonsági ellenőrzés után eljuttatjuk a Gázai övezetbe!”

A flottilla a szervezők állítása szerint gyógyszert és élelmiszert szállít Gázába, és a hajókon mintegy ötszáz aktivista, köztük európai parlamenti képviselők, ügyvédek kísérik a rakományt. A Telegram közösségi hálózaton közzétettek több videófelvételt, amelyeken a már Asdódba kényszerített aktivisták útlevelüket felmutatva azt állítják, hogy akaratuk ellenére hurcolták őket Izraelbe, miközben hangsúlyozzák, hogy küldetésük békés humanitárius akció.

Az Európa déli partjaitól elindult Global Sumud akcióját nemzetközi figyelem kíséri, Izrael pedig többször is figyelmeztette a résztvevőket, hogy forduljanak vissza.

Több ország – köztük Törökország, Spanyolország, Olaszország – hatóságai hajókat vezényeltek a flottilla mellé állampolgáraik védelmére.

A török külügyminisztérium a flottilla elleni izraeli támadást terrortámadásnak nevezte, amely szerinte veszélybe sodorja ártatlan civilek életét. Az isztambuli főügyészség máris vizsgálatot indított 24 török állampolgár Izrael általi letartóztatása ügyében olyan vádakkal, mint jogtalan fogva tartás, járműveik jogtalan lefoglalása és megrongálása.

Gustavo Petro kolumbiai elnök helyi idő szerint szerdán elrendelte Izrael teljes diplomáciai képviseletének kiutasítását az országból,

felmondta az Izraellel megkötött szabadkereskedelmi megállapodást, és követelte a letartóztatott kolumbiaiak szabadon bocsátását, miután két kolumbiai állampolgárt is letartóztattak az egyik hajón.

A szerda este elkezdődött és csütörtök estig tartó jóm-kipúr böjt alatt végig zárva van a tel-avivi Ben Gurion repülőtér, és az országban teljesen leáll minden egyéb közlekedés is, ezért a kiutasítandó aktivisták csak az ünnep után tudják elhagyni az országot – közölték.

Mintegy három órával a jóm-kipúr kezdete után légiriadó volt Izrael déli részén, mert a Gázai övezetből öt rakétával megtámadták az országrészt. Egy rakéta lakatlan területen csapódott be, a többit a Vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái elfogták.

korábban írtuk

„Megtorpedózták” a Gázába tartó palesztinbarát flottillát, kiutasítják az akció résztvevőit
„Megtorpedózták” a Gázába tartó palesztinbarát flottillát, kiutasítják az akció résztvevőit

Az izraeli haditengerészet szerdán este feltartóztatta a Gázai övezet felé tartó nemzetközi segélyflottillát, miután sikertelenül irányváltoztatásra szólította fel a hajórajt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés