A négypárti kormánykoalíció szerdai ülésén megállapodás született a minimálbér 4325 lejre való emeléséről 2026. július 1-jétől. Arról is megállapodtak, hogy csökkentik a törvényhozók tiszteletdíját és a pártok állami támogatását.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország győzelmet aratott az EU-csúcs előtti tárgyalásokon: az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az orosz zárolt vagyon kérdése nem kerül napirendre.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
A Versenytanács szerdán összesen 135,2 millió lej (mintegy 26,6 millió euró) bírságot szabott ki a romániai dohánypiacon működő három vállalatra versenykorlátozó megállapodások miatt.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán egy rádiós interjúban elmagyarázta, miért döntött úgy a kormány, hogy jövő évtől emeli az adókat.
Mezőbándról származó tolvajokat vett őrizetbe a marosvásárhelyi rendőrség. A zsebtolvajok tömegközlekedési eszközökön és üzletekben loptak el táskákat.
A bukaresti törvényszék szerdán elrendelte Alexandru-Răzvan Cuc volt közlekedésügyi miniszter harminc napos előzetes letartóztatását abban az ügyben, amelyben vesztegetésben való bűnsegédlettel gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
A képviselőház szerdán változatlan formában ismét megszavazta a fasiszta és legionárius propaganda büntetését szigorító törvénymódosítást, amelyet Nicușor Dan államfő megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.
A Wizz Air magyar fapados légitársaság terjeszkedésre készül Romániában, több úti célt hirdetnek meg az új szezonban, és belföldi járatok indítását is fontolgatja. Minderről Váradi József vezérigazgató beszélt egy, a Profit.ro portálnak adott interjúban.
A súlyos korrupciós bűncselekményeknek nem szabadna elévülniük – jelentette ki szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán.
Az árbevétel utáni minimumadóról és az adórendszerről volt szó főként Ilie Bolojan miniszterelnök és a Külföldi Befektetők Tanácsa képviselőinek szerdai egyeztetésén.
Egy falra akasztható, asztalra kitehető naptár első pillantásra hétköznapi tárgynak tűnhet, a Pontis Egészségügyi Szervezet kezdeményezése azonban ennél jóval többről szól.
Európa új korszak felé közeledik, energiafüggetlenséghez Oroszországtól, ugyanis végleg, örökre ki fogja vezetni az orosz fosszilis tüzelőanyagok használatát – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Az 1989. decemberi antikommunista forradalomról szóló közgondolkodás 36 évvel az események után egyre inkább misztifikáció és félrevezető információk hatására alakul – figyelmeztetett szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
Izraelben nyilvánosságra hozták az ausztráliai antiszemita terrortámadás harmadik magyar származású áldozatának nevét.
Az elmúlt időszakhoz képest több lesz a napsütés, azonban a reggeli órákban szinte mindenhol ködös, borult időre számíthatunk. Éjszaka rendszerint fagypont körüli, a fagyzugos helyeken pedig jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékek várhatók.