Hirdetés

Tánczos a kormányból való kilépését lebegtető PSD-n köszörülte a nyelvét

Tánczos

Irónia. Tánczos Barna beszólt a koalícióból való kilépéssel fenyegető szociáldemokratáknak

Fotó: Tuchiluș Alex

Ironikusan kommentálta Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) gyakorlatát, amely szerint az folyamatosan lebegteti a koalícióból való kilépés lehetőségét.

Krónika

2026. március 25., 11:212026. március 25., 11:21

Tánczos kedden este a Digi24-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ is kilépett már a kormányból, de nem jelentette be hét hónappal előre, hogy elhagyja a koalíciót.

Idézet
Mi is kiléptünk már koalíciókból. Voltak olyan helyzetek, amikor mi léptünk ki, voltak olyanok, amikor kilöktek minket. Amikor azt mondjuk, hogy kilépünk, másnap kilépünk. Pont. Tehát mi nem mondjuk hét hónappal előre, hogy talán megteszünk valamit, hogy még gondolkodunk rajta, hogy még elemzünk”

– emlékeztetett Tánczos.

Hirdetés

A kormányfőhelyettes leszögezte, hogy az RDMSZ kompromisszumot és párbeszédet keres, ahogyan a költségvetési vit asorán is tette.

Egyúttal felhívta a figyelmet egy politikai válság kockázataira is a jelenlegi nemzetközi helyzetben.

„A jelenlegi nemzetközi helyzetnek el kellene gondolkodtatnia minden partnerünket. A legutolsó dolog, amire Romániának jelenleg szüksége van, az egy politikai vita és egy belső politikai válság. Várhatunk még néhány hónapot, amíg elmúlik ez a nemzetközi őrület, a háború, amíg a dolgok nemzetközi szinten megnyugszanak, és utána mindenki elvégezheti a saját elemzését” – tette hozzá Tanczos Barna.

Mint ismeretes, miután a tavalyi kormányalakításkor a PSD a legnagyobb frakcióval rendelkező pártként átadta a miniszterelnöki tisztséget a PNL-nek, egyfajta belső ellenzékként viselkedik, és folyamatosan bírálja azon kormány tevékenységét, amelynek maga is tagja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában

Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat

A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat
2026. augusztus 14., péntek

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye

„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
2026. augusztus 13., csütörtök

Grindeanu kész végrehajtani a kis települések összevonását

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Grindeanu kész végrehajtani a kis települések összevonását
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra

Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra
2026. augusztus 13., csütörtök

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány

Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
Hirdetés
Hirdetés