
Dorgálás. Ilie Bolojan kormányfő bírálta a koalíciós partner Szociáldemokrata Pártot
Fotó: Facebook/Guvernul Romaniei
A Szociáldemokrata Párt megszegte a koalíciós megállapodást az elmúlt időszakban gerjesztett konfliktusokkal – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
2026. március 25., 08:582026. március 25., 08:58
A kormányfő kedden este az Euronews-nak nyilatkozva leszögezte, hogy a kormánykoalíció fenntartása elengedhetetlen Románia stabilitása szempontjából, tekintettel a magas költségvetési hiányra és a bonyolult nemzetközi helyzetre, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a PSD esetleges kilépése a kormányból közvetlen következményekkel járna az ország gazdaságára és hitelességére nézve.
„Ez még a jövő zenéje. Úgy gondolom, jó lenne, ha maradna a koalíció, mert nehéz helyzetben vagyunk, egy egyáltalán nem kedvező nemzetközi kontextusban” – mondta Bolojan, amikor arról kérdezték, hogy a jelenlegi koalíció húsvét után is kitart-e.
„Idén csökkentenünk kell a hiányt. Csak a kamatfizetéseinket 60 milliárd euróra becsülik. Ez olyan jelentős beruházásokkal egyenértékű, amelyeket már nem tudunk megvalósítani” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy stabil kormányzás nem létezhet stabil koalíció nélkül.
Ilie Bolojan azzal vádolta a Szociáldemokrata Pártot, hogy a koalíciós megállapodást megszegve fokozta a koalíción belüli konfliktusokat.
– jelentette ki a miniszterelnök.
Arra a kérdésre, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) által elfogadott határozatok szerint a koalíció felbomlása esetén nem lennének hajlandóak újabb koalícióra lépni a PSD-vel, Bolojan a nagy pártok politikai felelősségéről beszélt.
„A PNL és a PSD nagy felelősséget visel a mai romániai helyzetért. Az idők során felhalmozódott nagy hiány is annak a következménye, ahogyan ezek a pártok kormányoztak” – mondta.
A miniszterelnök rámutatott, hogy a PNL felelősségtudatból vállalta a kormányzást egy nehéz pillanatban.

Keményen bírálta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a koalíciós partner Szociáldemokrata Pártot (PSD) a párt vezetőségének hétfő esti ülését követően kiadott állásfoglalásokban.
„Nehéz helyzetet vállaltunk, nem azért, hogy valaki tisztséget töltsön be, hanem a stabilitás, az ország hitelképessége és a kiszámíthatóság érdekében” – nyilatkozta Bolojan.
„Abnormális lenne, ha eldobnánk mindazt, amit az elmúlt hónapokban elértünk. Az instabilitás gyorsan visszavethet minket abba a helyzetbe, amelyből nehezen jutottunk ki” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a költségvetési egyensúlyhiányok kijavításához hozott intézkedések „fájdalmasak, de szükségesek” voltak.
Arról is beszélt: a PSD-nek jogában áll politikai lépéseket kezdeményezni – akár bizalmatlansági indítványt benyújtani vagy minisztereit visszahívni –, ő azonban addig, amíg hivatalban van, az ország érdekében szükséges intézkedéseket fogja meghozni.
A kormányfőt arról kérdezték, hogy lemond-e, ha a PSD a leváltását fogja kérni.
„Ha nincs stabil többség, könnyen előfordulhat, hogy egy beterjesztett törvényjavaslatot egészen más formában fogad el a parlament, ami akadályozza a döntéshozatalt és kiszámíthatatlansághoz vezethet” – magyarázta.
A jelenlegi koalíció fennmaradását kulcsfontosságúnak nevezte, mert szerinte csak így hozhatók meg a szükséges döntések a jelenlegi nehéz időszakban.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
szóljon hozzá!