VEZÉRCIKK – Székelyföld román föld!, Ki a magyarokkal az országból! – szóltak az ismerős rigmusok szombat este a bukaresti nemzeti stadion lelátóin, miközben egy molinóról azt is megtudhattuk, hogy Románia szuverén, független, önálló és feloszthatatlan nemzetállam.
2014. október 12., 19:122014. október 12., 19:12
A labdarúgó-szövetségnek nem sikerült tehát szép szóval hatnia az ultrákra, amin valljuk be, nem lepődtünk meg.
Miért is csodálkoznánk a „futballhuligánok” viselkedésén, amikor a kormány sem szokta visszafogni magát, amikor a magyarokon lehet ütni egyet, a magukat hírcsatornának nevező tévéadók okádják az emberek arcába a nap minden órájában, hogy mennyi baj van a magyarokkal, már most elnyomják a Székelyföldön élő románokat, mi lenne itt, ha elérnék a céljukat, és autonómiát kapnának, ráadásul a nyomtatott sajtóban is rendszeresen találkozunk uszítással, provokációval?
Miért lepődnénk meg azon, hogy kifütyülik és átpetárdázzák himnuszunkat, amikor a kormány hadat üzent a kisebbségi jelképeink használatának?
Pontáék az elmúlt napokban is mindent megtettek azért, hogy ne legyen baráti a hangulat. Orbán Viktor múlt heti kolozsvári látogatása után Dan Şova, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője egyenesen románellenesnek nevezte a magyar miniszterelnököt.
Mindezt azért, mert támogatni meri a Romániában élő magyarok autonómiatörekvéseit. Meg persze azért, hogy a kampány hevében egyet rúgjon örök politikai riválisukba, Traian Băsescu államfőbe, amiért szóba állt a magyar kormányfővel.
De most már tulajdonképpen nem is foghatjuk az államfőválasztás közeledtére azt, hogy előkerült a magyar kártya, az ugyanis a szociáldemokraták kormányra kerülése óta folyamatosan az asztalon van, és a nagyobbik kormánypártot az sem zavarja, hogy az RMDSZ-szel éppen koalíciós partnerek.
Ebben a hangulatban pedig nem lehetett arra számítani, hogy nem lesz bozgorozás a lelátókon. Jó lett volna viszont nem reagálni a provokációra. Hátha majd legközelebb. Hazai pályán.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!