Hirdetés

Orosz–ukrán konfliktus fenyeget – Összefoglaló

Orosz–ukrán fegyveres konfliktussal fenyegető helyzet alakult ki szombaton Ukrajnában. Az orosz parlament felsőháza rendkívüli ülésén egyhangúlag jóváhagyta Vlagyimir Putyin államfő kérelmét, hogy a kialakult helyzetre tekintettel - moszkvai indoklás szerint az orosz állampolgárok védelmében - Oroszország fegyveres erőt alkalmazhasson Ukrajnában.

Hírösszefoglaló

2014. március 02., 17:282014. március 02., 17:28

A nap folyamán több helyszínről is jelentették, hogy orosz erők megpróbálták a Krímben ellenőrzésük alá vonni az ukrán erők laktanyáit és parancsnoki posztjait. Az ukrán védelmi miniszter szerint Oroszország a napokban hatezer katonát dobott át Ukrajna területére. Vasárnapi hírek szerint már mintegy 15 ezer orosz katona tartózkodott a Krímben, Ukrajna pedig mozgósította saját haderejét. Az orosz csapatok körülvettek három ukrán katonai laktanyát, és megadásra szólították az ott levőket.

Ukrajna „a katasztrófa szélén áll” az orosz „hadüzenet” következtében – jelentette ki vasárnap Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök. Ez már vörös riasztás. Nem fenyegetés, hanem valójában hadüzenet országomnak – mondta az ideiglenes kormányfő az új parlament zárt ülése után Kijevben. – Felszólítjuk (Vlagyimir) Putyin (orosz) elnököt, hogy vonja ki fegyveres erőit Ukrajnából.”

Jacenyuk szavai egy nappal azután hangzottak el, hogy az orosz erők egyetlen lövés nélkül átvették az ellenőrzést a stratégiai fontosságú fekete-tengeri félsziget fölött. „Az Orosz Föderációnak nem volt oka Ukrajna megszállására” – hangoztatta Jacenyuk.

Az ukrán parlament vasárnap azzal a felhívással fordult az Ukrajna biztonságáért garanciát vállaló nagyhatalmakhoz, hogy szavatolják az ország területi épségét. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár az Észak-Atlanti Tanács rendkívüli ülése előtt vasárnap a katonai műveletek és a fenyegetőzés leállítására szólította fel Oroszországot.

Az orosz parlament felsőházának határozata szerint az ukrajnai helyzet normalizálódásáig alkalmazhatóak az orosz fegyveres erők. Korábban, a nap folyamán maga a Szövetségi Tanács fordult az orosz elnökhöz, hogy „mindenre kiterjedő intézkedéseket\" foganatosítson az Ukrajnában élő orosz állampolgárok védelme érdekében.

Irina Jarovaja, az orosz alsóház biztonsági bizottságának elnöke azt hangoztatta, hogy az orosz fegyveres erő ukrajnai alkalmazhatóságára adott felsőházi felhatalmazás „teljesen humanitárius jellegű\", célja az élet védelme és a biztonság szavatolása. A képviselő hozzátette, hogy Ukrajnában „a fasizmus és a terrorizmus\" jutott hatalomra, amelyek valódi fenyegetést jelentenek az Ukrajnában élő orosz állampolgárok életére és biztonságára nézve.

Az orosz parlament felsőházának szombati határozata azt jelenti, hogy a törvényhozás szabad kezet ad Vlagyimir Putyinnak ahhoz, hogy alkalmazhassa az orosz fegyveres erőket Ukrajna területén, de egyáltalán nem biztos, hogy az elnök élni fog ezzel a felhatalmazással - jelentette ki Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes, az államfő személyes megbízottja.

Az előzményekhez tartozik, hogy oroszbarát erők megpróbálták ellenőrzésük alá vonni egy légvédelmi rakétaegység parancsnoki központját a dél-ukrajnai Krím félszigeten. A jelentés szerint helyi idő szerint dél körül mintegy húsz katona hatolt be a támaszpontra a félsziget nyugati részén, Jevpatorija térségében, és megpróbálták elfoglalni azt.

Összecsapások, elszakadási törekvések 

Összetűztek oroszbarát aktivisták és az új ukrán kormány hívei szombaton a kelet-ukrajnai Harkivban is. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint az orosz szimpatizánsok megpróbálták bevenni a helyi kormányzati adminisztráció épületét, az épületen kívül pedig ezrek gyűltek össze. Ukrajna donyecki területének elszakadását és Oroszországhoz való csatlakozását követelték tüntetők szombaton a kelet-ukrajnai Donyeck városában, miközben orosz zászlót húztak fel az ukrán nemzeti lobogó helyére a megyei adminisztráció épületénél – jelentette az Ukrainszka Pravda című lap.

Szombaton a teljes ukrán hadiflottát kivonták a Krím félszigetről. A flotta új, lehetséges állomáshelyeként Odesszát nevezték meg. Az ukrán határőrség még délelőtt közölte, hogy az ország hadihajóit harckészültségbe helyezték, s ennek keretében kifutnak majd a tengerre.
Vitalij Klicsko ellenzéki vezető, az Ütés párt elnöke az ukrán hadsereg „általános mozgósításának” elrendelését szorgalmazta, miután az orosz parlament jóváhagyta fegyveres erők alkalmazását Ukrajnában.

Sürgős mozgósításra szólította fel minden helyi szervezetét szombaton a Jobboldali Szektor (PSZ) nevű ukrán szélsőséges tömörülés központi stábja.

A történtek nyomán rendkívüli ülésre hívták össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát, és aggodalmának adott hangot Berlin és London is. Románia agressziónak tekint minden ukrán jóváhagyás nélküli orosz katonai jelenlétet Ukrajna területén – közölte szombaton Traian Băsescu román államfő a krími fejleményekre reagálva. Az államfő által szombat estére a biztonsági illetékesek részvételével összehívott értekezleten ugyanakkor arra a következtetésre jutottak, hogy Románia biztonságát nem érinti közvetlenül a krími válság.

Vita az ENSZ BT-ben

Jurij Szergejev ukrán nagykövet az ENSZT BT ülésén közölte: Oroszország elutasította hazája arra vonatkozó javaslatát, hogy tartsanak azonnal kétoldalú konzultációt. Vitalij Csurkin orosz nagykövet erre kijelentette, hogy a kijevi kormánynak „szakítania kell\" a radikálisokkal, és figyelmeztetett, hogy a radikálisok akciói „súlyos fejleményekhez vezethetnek, az Oroszországi Föderáció ezt próbálja megakadályozni\".

Oroszország a krími oroszbarát hatóságok kérésére avatkozott bele a válságba – tette hozzá. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kijelentette az ülésen, hogy az ukrajnai helyzet „egyre ingatagabb és veszélyesebb\". Oroszország ukrajnai akcióival megsérti az ország szuverenitását, és fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot\" – jelentette ki Samantha Power. „Oroszországnak fel kell hagynia ukrajnai intervenciójával, mert provokatív akcióival könnyen túlfeszítheti a húrt.”

Obama-Putyin egyeztetés

Az Ukrajnában kialakult „rendkívüli helyzet különböző aspektusait” Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök szombat este folytatott, a Fehér Ház által kezdeményezett másfél órás telefonbeszélgetésük során közvetlenül is megvitatta.

A Kreml sajtószolgálatának beszámolója szerint az orosz elnök azt hangsúlyozta, hogy „amennyiben továbbterjed az erőszak Ukrajna keleti régióira és a Krímre, akkor Oroszország fenntartja magának a jogot saját érdekei és az ott élő orosz ajkú lakosság megvédelmezésére\".

Putyin felhívta a figyelmet, hogy reális veszélyek fenyegetik az ukrán területen tartózkodó orosz állampolgárok, megannyi honfitársa életét és egészségét. Ezért elképzelhető, hogy Oroszország nemcsak a Krímbe vezényel katonákat, hanem minden olyan ukrán területre, ahol az orosz ajkúak többségben vannak - olvasható a Kreml honlapján.

A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint Obama követelte Putyintól, hogy Oroszország rendelje vissza a kivezényelt orosz alakulatokat krími bázisukra, tartózkodjon az ukrán válságba való mindennemű beleavatkozástól, és figyelmeztette őt, hogy Oroszország „egyre jobban el fog szigetelődni a nemzetközi közösségtől, ha folytatja az ukrajnai intervenciót”.

Janukovics nem nyugszik bele az eltávolításába
Oroszországban van a megbuktatott ukrán elnök Viktor Janukovics, aki pénteken a dél-oroszországi Rosztov na Donuban sajtóértekezleten jelentette be, hogy magát továbbra is államfőnek tartja, és szándékában áll tovább küzdeni Ukrajna jövőjéért. A Rosszija 24 állami hírtelevízió élő adásában közvetített sajtótájékoztatón a Kijevből elmenekült Janukovics kitartott amellett, hogy az ellenzéki erők az ukrán fővárosban törvénytelenül vették át a hatalmat. Az orosz televízió közölte, hogy Viktor Janukovics repülőgépe helyi idő szerint a péntek reggeli órákban érkezett meg Rosztov na Donu városba. Janukovics kijelentette, hogy továbbra is ő Ukrajna elnöke, és csak saját és hozzátartozói életét féltve menekült el Ukrajnából. Azt állította, hogy \"hazafias érzelmű\" tisztek segítettek neki Oroszországba utazni. Az ukrán parlament által múlt szombaton leváltott politikus - aki ellen nemzetközi körözést adtak ki - azt hangoztatta, hogy Ukrajnában nacionalista, fasisztabarát erők ragadták kézbe a hatalmat, amelyek az ország népességének abszolút kisebbségét képviselik. Janukovics azt javasolta, hogy tartsanak népszavazást Ukrajnában az ország jövőjéről. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
Hirdetés
Hirdetés