A szupermarketek ellátását féltik

A szupermarketek ellátását féltik

Beszerzési gondokat vethet fel az a törvénytervezet, amelyik arra kötelezné a szupermarketeket, hogy 50 százalékban romániai termékeket forgalmazzanak – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Daniela Bădilă, a Versenytanács vezérigazgatója. 

Bálint Eszter

2016. június 06., 16:322016. június 06., 16:32

„A Versenytanács nem ellenzi a jogszabályjavaslatot. Megértjük, hogy az egészség szempontjából elsőbbséget kell adni a friss termékeknek. Ugyanakkor azt is értjük, hogy segíteni kell a helyi termelőket, de nem tudom, hogy ez-e a legjobb megoldás” – adott hangot aggályainak a szakember.

Mint kifejtette, a testület megvizsgálta a tervezetet, és sor kérdés merült fel bennük egyebek mellett annak kapcsán, hogyan lehet ellátni a szupermarketeket romániai termékekkel, milyen hatóság fogja ellenőrizni az előírások betartását. „Azt sem tudjuk, hogy mit neveznek majd romániai terméknek: a Romániában gyártottat vagy a román tőkéjű vállalkozás által készítettet?” – hangsúlyozta a Versenytanács vezérigazgatója. Szerinte a helyi termelőknek szövetkezniük kellene, mert csak így van esélyük eredményesen tárgyalni a kiskereskedelmi üzletláncok képviselőivel.

Egy márciusban beterjesztett törvénytervezet arra kötelezné a szupermarketeket, hogy a polcaikra kihelyezett áru legalább 50 százaléka romániai legyen, ezen belül legalább 20 százalék legyen helyi termék, és ezektől a termelőktől legtöbb 5 százalékos polcdíjat kérjenek csak el. A javaslatot
Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter is üdvözölte. „Úgy hiszem, nagyon fontos bátorítanunk a román termékek jelenlétét a boltok polcain” – jelentette ki az agrártárca vezetője, aki felhívta ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy a honatyák „természetesen hagytak egy kiskaput is”, vagyis amikor nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű hazai termék – például télen – akkor nem kell betartani az arányokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés
2024. április 04., csütörtök

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program
2024. április 03., szerda

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD