Hirdetés

Időszakosan leállítaná a faexportot a kormány

A romániai deszka- és rönkexport időszakos leállítását javasolta szombaton Nagyváradon Liviu Dragnea kormányfő-helyettes a hazai fafeldolgozó ipar támogatásának céljával. Dragnea szerint ugyanakkor az erdészeti törvény módosításáról szóló közvitát is meg kellene hosszabbítani. 

Kőrössy Andrea

2013. április 28., 16:312013. április 28., 16:31

A miniszterelnök-helyettes javaslatával Lucia Varga, a vizek, erdők és a haltenyészet felügyeletével megbízott miniszter is egyetértett, azonban felhívta a figyelmet, hogy az export időszakos leállításával Románia megszegné az Európai Unió szabadpiacra vonatkozó előírásait. „Az unió minden bizonnyal kötelezettségszegési eljárást indítana Románia ellen, viszont amíg a per tartana, legalább visszaesne a fakivágás mértéke” – magyarázta a tárcavezető Zilahon tett látogatásán, ahol helyi szakemberekkel és vállalkozókkal találkozott.

A brüsszeli tiltás ellenére Dragnea és Varga is hangsúlyozta: a kormány mindenképpen támogatja az intézkedést, Románia ugyanis óriási mennyiségű faanyagot exportál, a hazai kereskedők pedig nem tudnak versenybe szállni a külföldi vállalkozókkal a magas árak miatt. „Tiszteletben tarjuk az Európai Unió előírásait, de gondolnunk kell az országunk jövőjére is. Rendkívül fontos, hogy úgy módosítsuk a jogszabályokat, hogy megvédhessük az erdőket, ezzel egyidőben pedig a hazai fa- és bútoripart is segítsük” – érvelt Liviu Dragnea. Hozzátette: a kormánynak az is kötelessége, hogy valamilyen formában kártalanítsa azokat az állampolgárokat, akiknek erdőjét, kaszálóját vagy más földterületét nemzeti parkká nyilvánították, és emiatt már nem tudják megművelni, illetve kitermelni ezeket a területeket.

A hazai, késztermékeket előállító cégeket részesítenék előnyben

Az új erdészeti törvénnyel kapcsolatban Lucia Varga rámutatott: az erről szóló közvitát várhatóan június elsejéig hosszabbítják meg. A készülő jogszabály szerint az állami erdőkből származó faanyag megvásárlásánál a hazai, készterméket gyártó cégeket részesítenék előnyben. A miniszter elmondása szerint az általa vezetett tárca a pénzügyminisztériummal is tárgyal azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne visszaszorítani a faexportot. Varga ugyanakkor emlékeztetett: az illegális fakivágás ijesztő méreteket ölt, hiszen 2011-ben a korábbi évhez képest 12 százalékkal nagyobb volt a törvénytelen kitermelés. A miniszter ezért az erdészeti felügyelőségeket is átszervezné, szerinte ugyanis ezek tevékenysége korántsem hatékony, a továbbiakban így mindegyik hivatalt ellenőrizni fogják, hiányosságok esetén pedig leváltják az illetékeseket.

Mint ismeretes, nemrég az Arbor fafeldolgozó szövetség is azt kérte a kormánytól, hogy mérsékelje a faanyag exportját. Az egyesület képviselői Lucia Varga miniszterrel is tárgyaltak, aki ígéretet tett arra, hogy korlátozni fogják a rönk- és a fűrészáru exportját annak érdekében, hogy minél kisebb mértékű legyen a nyersanyagkivitel. Az Arbor annak kapcsán is tiltakozott, hogy a háromszéki Réty településen nemrég telephelyet nyitott az osztrák tőkéjű Holzindustrie Schweighofer vállalat. A fafeldolgozó szövetség állítása szerint az osztrák cég olyan áron vásárolja fel a fát a Székelyföldről, amilyenen a helyi kis cégek nem tudják, és ezáltal az ő megélhetésüket veszélyezteti.

Az osztrák beruházó bevallása szerint évente 800 ezer köbméter rönköt termelne ki, és ehhez 600 személyt alkalmazna. A „fakirálynak” nevezett osztrák vállalkozó évi egymillió köbméter fát visz ki az országból, tavaly pedig a történelemben először túlszárnyalta a Romsilva forgalmát, holott az állami erdőket birtokló vállalat a legnagyobb erdőtulajdonos az országban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

„Nem csak fegyver, hanem lelkiállapot” – Közösséget épít a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola

Az ősi magyar szablya egyszerre fegyver, tárgyi örökség és identitáshordozó elem. A tízéves évfordulóját ünneplő Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskoláról Ungurán Lehel vezetővel beszélgettünk.

„Nem csak fegyver, hanem lelkiállapot” – Közösséget épít a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Tökrészeg sofőr három gyalogost gázolt el Brassóban

Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Tökrészeg sofőr három gyalogost gázolt el Brassóban
2025. december 04., csütörtök

Bekapcsolják az autópálya-hálózatba Pécskát és Battonyát az új román–magyar határkeresztező úttal

Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve, amit román–magyar határ menti együttműködés révén valósítanának meg.

Bekapcsolják az autópálya-hálózatba Pécskát és Battonyát az új román–magyar határkeresztező úttal
2025. december 04., csütörtök

Nemzetközi droghálózat bukott le Erdélyben: kilenc embert vittek el a rendőrök

Nemzetközi kábítószercsempészettel és pszichoaktív anyagok erdélyi terjesztésével foglalkozó, kilenctagú bűnbandát vett őrizetbe a rendőrség több erdélyi megyében, bíróság elé került az előzetes letartóztatásuk indítványa.

Nemzetközi droghálózat bukott le Erdélyben: kilenc embert vittek el a rendőrök
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

A hadiiparnak és haszongépjárművekhez készülnek majd alkatrészek egy épülő erdélyi gyárban

Miközben sorra érkeznek a hírek gyárak bezárásáról vagy leépítésekről, akadnak olyan helyek is, ahol építkeznek: Medgyesen épít üzemet a német Welp Group – írja a Profit.ro gazdasági portál a vállalat bejelentése alapján.

A hadiiparnak és haszongépjárművekhez készülnek majd alkatrészek egy épülő erdélyi gyárban
2025. december 04., csütörtök

Emberrablás Kolozsváron: házi őrizetbe került a 27 éves tettes, bírósági felügyelet alatt a társa

Emberrablás áldozata lett Kolozsvár egyik negyedében egy fiatal nő – értesült a Krónika. Érdeklődésünkre a rendőrség megerősítette a hírt, és a fejleményekről is tájékoztatott.

Emberrablás Kolozsváron: házi őrizetbe került a 27 éves tettes, bírósági felügyelet alatt a társa
2025. december 03., szerda

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie egy erdélyi kórháznak: nem engedték a haldokló beteghez a férjét

Egyedül maradt egy végső stádiumban lévő rákos beteg nő a tordai kórház kórtermében, ahová többszöri kérése ellenére sem engedték be a férjét. Az intézménynek 25 ezer lejes erkölcsi kártérítést kell fizetnie.

Erkölcsi kártérítést kell fizetnie egy erdélyi kórháznak: nem engedték a haldokló beteghez a férjét
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze

Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.

Iránytű lenne a magyar diákok számára az első Erdélyi Egyetemi Börze
2025. december 03., szerda

Egy lépéssel közelebb egy partiumi gyorsforgalmi út megépítése

Egy lépéssel közelebb került Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósítása, jelentette be a Szatmár megyei önkormányzat.

Egy lépéssel közelebb egy partiumi gyorsforgalmi út megépítése
2025. december 03., szerda

Kolozsvári ügyvédnő segített egy kábítószer-terjesztő bűnbandát

Egy kolozsvári ügyvédnő többször is olyan adatokat és információkat adott át kábítószer-kereskedőknek, amelyeket ügyfeleitől szerzett, vagy azokhoz a büntetőügyekhez kapcsolódtak, amelyekkel foglalkozott.

Kolozsvári ügyvédnő segített egy kábítószer-terjesztő bűnbandát
Hirdetés
Hirdetés