Hirdetés

Ráfordultak a célegyenesre a református iskola építésével Zilahon

Zilah

Az új iskolaépület kívülről teljesen elkészült, és már jórészt a belső munka is kész Zilahon

Fotó: Torkos Márk-Erik/KREK

„Hatalmas munkát végzett a magyar kormány a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel és a helyi magyar közösségekkel közösen az elmúlt másfél évtizedben azáltal, hogy teljesen természetes módon kapcsolódott a helyi törekvésekhez” – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Zilahon.

Krónika

2026. március 13., 19:362026. március 13., 19:36

Soltész Miklós a belvárosi református nagytemplomban vett részt istentiszteleten, amelyen az épülő református iskoláért adott hálát a város magyar közössége. Szilágy megye székhelyén azután kezdődött el az új iskola építése, hogy a román hatóságok megakadályozták a Wesselényi-kollégium régi épületének visszaszolgáltatását. Az államtitkár ünnepi beszédében felidézte, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben Nagyszalontán, Nagyváradon, Nagybányán, Szatmárnémetiben és Zilahon épültek és újultak meg bölcsődék, óvodák, iskolák, kollégiumok.

Közel száz templomot újítottak fel, kettőt újjáépítettek, valamint parókiák, közösségi terek is tucatszámra újultak meg.

Hirdetés

A közelgő nemzeti ünnepre utalva elmondta, ez a nemzet egységét szimbolizálja, amelyet a magyar kormány örömmel szolgál és segít. A zilahi kollégiumnak volt a diákja Ady Endre is, akitől idézte Emlékezés március idusára című versét, amelyen már érezni „az első világháború szelét”.

„Zilah múltja, jelene és jövője szorosan összefügg a református egyházzal, amelynek oktatási intézménye 1646-ban már működött” – idézte az MTI Soltész Miklóst. Felidézte a jobbágyságot felszabadító Wesselényi Miklós alakját, majd a 20. századra is kitért, amikor ezrek haltak meg háború miatt, a román kommunista hatalom pedig üldözte az egyházakat, elvette az egyházi iskolákat.

Zilah Galéria

Hálaadó istentiszteletet tartottak pénteken az épülő református kollégiumért a Zilah-belvárosi templomban

Fotó: Torkos Márk-Erik/KREK

„A múlt gyötrelmeiből, tragédiáiból talpra kell állni, a fiataloknak, családoknak reményt, jövőt, hitet kell adni” – mondta az államtitkár. Hozzátette, mindezt csak békében és egységben lehet megtenni, a jelen és a jövő nem szólhat másról, mint az egységről és a békéről. „Béke kell Európában a többi nemzettel” – jelentette ki.

A magyarországi országgyűlési választásokra emlékeztetve kérte a jelenlévőket: őrizzék meg a nemzeti egységet, mert csak akkor tudják folytatni az elmúlt másfél évtizedben elvégzett „fantasztikus munkát”.

Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke prédikációjában arról beszélt, hogy a Zilahi Református Wesselényi Kollégium története évszázadokra nyúlik vissza. Felidézte, hogy bár a református oktatás a romániai rendszerváltás után újraindult, a régi kollégium épületét nem kapta vissza az egyház. „Természetesen nem mondunk le róla, továbbra is mindent megteszünk a visszaszerzéséért” – hangoztatta az egyházi vezető.

korábban írtuk

Egymilliárd forinttal támogatja idén az épülő zilahi református iskolát a magyar kormány
Egymilliárd forinttal támogatja idén az épülő zilahi református iskolát a magyar kormány

Miközben mások embereket pusztítanak a háborúban, nekünk lelkeket, gyerekeket és családokat kell menteni – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Zilahon.

Felidézte, hogy néhány éve lehetőség nyílt egy új iskolaépület építésére, és ezzel új cél is született, amely „Magyarország nemzeti kormányának támogatásával az egész magyarság közös céljává és közös eredményévé nőtte ki magát”. „A szilágysági magyarság ezen közös célja minden nappal közelebb kerül a megvalósításhoz, és bár az új iskolaépület még nincs teljesen kész, már ráfordultak a célegyenesre” – mondta a püspök, Isten áldását kérve a munka ezen szakaszára.

Bara Lajos iskolaigazgató, az egyházkerület főgondnoka arról beszélt, hogy az iskola történetében százévente vált aktuálissá az építkezés.

Most is az a feladat, hogy reményteljes jövőt építsenek. Felidézte, hogy az alapkövet 2019-ben tették le, és felépült a modern épület. Arra is kitért, hogy a magyar kormány támogatásával új bölcsőde is épült a városban, melyet szombaton adnak át. Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke az iskola rendszerváltás utáni újraindulásának nehézségeit idézte fel. Elmondta: Szilágy megyének jelenleg szép iskolái vannak, és megköszönte a magyar kormány és az egyház támogatását.

Az ünneplő közösséget Fazakas Miklós zilahi alpolgármester, Kádár György Tamás zilahi református esperes és Corina Emilia Fort Szilágy megyei főtanfelügyelő is köszöntötte. Az ünnepség az iskola diákjainak műsorával zárult.

Az új iskolaépület kívülről teljesen elkészült, és már jórészt a belső munka is kész. Mint az ünnepségen elhangzott, az épületre költött több mint hárommilliárd forint „a nemzet jövőjét szolgálja”. Az új iskola négyszintes épületét 2022-ben kezdték el építeni, miután az egyház 2017-ben megvásárolt egy erre alkalmas területet a városban. Az új épületben kéttucatnyi osztályterem, szaktermek, aula, könyvtár, sportterem és sportpálya lesz – közölte az MTI.

A zilahi Wesselényi-kollégium épületét 2021-ben ugyan visszaszolgáltatták az egyházkerületnek, de az önkormányzat megfellebbezte a döntést. Az óvodától érettségiig közel ötszáz gyerek oktatását biztosító magyar tanintézet az egykori diákotthon épületében működik, amely régóta szűkösnek bizonyul.

korábban írtuk

Húsz éve várja a református egyház a zilahi Wesselényi-kollégium visszaszolgáltatását
Húsz éve várja a református egyház a zilahi Wesselényi-kollégium visszaszolgáltatását

Két évtizede tart a Zilahi Református Wesselényi Kollégium restitúciója. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által visszaigényelt ingatlan sorsa az alkotmánybíróságtól függ. Az évforduló kapcsán kikértük az egyház vezetőségének álláspontját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
Hirdetés
Hirdetés