Van pénz, de nincs szakmunkás

Az ország nagyvárosaiban elszaporodott ingatlanberuházások azt a csalóka látványt keltik, hogy a hazai építőipar minden eddiginél jobban teljesít, és az ágazatban egyre tőkeerősebb cégek a piaci szereplők. Valójában ez csak látszat. Az 1989-es évhez viszonyítva az építőiparban dolgozó munkavállalók száma mintegy 70 százalékkal esett vissza, ami országos viszonylatban milliós nagyságrendű személyzetcsökkentést jelent.

Az elmúlt három évtized viszonylatában a 2008-as gazdasági válság előtti években teljesített legjobban a romániai építőipar, és az ezt követő zsugorodás igen keményen megviselte. A gazdasági válság előtt az építkezéseken dolgozó szakmunkások egy része külföldre távozott – elsősorban nyugat- és észak-európai építőtelepekre –, a növekvő munkaerőhiányt pedig súlyosbította a vérszegény szakmunkásképzés. Miután a korábbi szociáldemokrata kormányok „áldásos” tevékenysége nyomán a szakiskolai hálózat teljesen leépült, az utóbbi tíz évben történt korrekciók ellenére az újrainduló képzés a munkaerőpiaci szükségletek töredékét tudja csak fedezni.

A romániai építőipar az a gazdasági terület, ahol az alkalmazottak jelentős része előképzettség nélkül, a munkahelyen próbálja elsajátítani a szakmát. A cégvezetők bárkiből kőművest, betonvasszerelőt, ácsot vagy más szakmunkást akarnak faragni, csak éppen legyen jelentkező. Mindenki arra panaszkodik, hogy a növekvő megrendelések elvállalásának a szakmunkáshiány szab gátat. Ez a magyarázata, hogy a helyi önkormányzatoknak többször kell licitet hirdetniük egy-egy munkálatra, mert nincs jelentkező cég.

Az állami és önkormányzati beruházások számára a legnagyobb gond mégis az, hogy a munkaerőpiac ismét hatalmas európai konkurenciális nyomás alá kerül. Minden uniós államnak megvan a saját helyreállítási terve, a nyugat-európai országokban pedig az uniós pénzeket saját erőforrásból megsokszorozva indítják az új fejlesztéseket. Ezek kivitelezéséhez szintén munkaerő kell, így nem nehéz kitalálni, hogy hónapokon belül mindenki visszatér Nyugat-Európába dolgozni azok közül, akik tavaly a pandémia miatt hazajöttek. Miközben újabb fiatal nemzedékek fognak távozni, mert a romániainál jóval magasabb fizetéseket a hazai építőipar nem tudja kifizetni. Székelyföldi vállalkozók szerint a szakmunkásképző szakiskolák és szakközépiskolák végzősei az elmúlt években 70-80 százalékban külföldre mentek dolgozni. A koronavírus-járvány miatt a tavalyi év kivétel volt, de idéntől ismét a „régi rend” van kialakulóban.

Aki a külföldön dolgozók közül évek múlva hazajön, az rendszerint egyéni vállalkozóként próbál szerencsét, jó esetben két-három kollégájával társulva. Az ilyen építőipari kisvállalkozások hátránya, hogy nagyobb méretű munkát nem tudnak elvállalni, tehát alvállalkozóként jöhetnek szóba, és ők sem találnak munkavállalókat, azaz nem tudnak fejlődni. Ma már az a jellemző, hogy az építőipari cégek minden épkézláb embert alkalmaznak, aki építkezéseken hajlandó dolgozni.

A jelenségnek pozitív hatása lehet a gyorsabb bérnövekedés, hiszen a hiányzó munkaerőt egyre nehezebb máshonnan pótolni. A távol-keleti munkaerő-behozatalról bebizonyosodott, hogy hosszabb távon nem járható út: ha a vállalkozó minden ezzel kapcsolatos költségét felszámolja, akkor jobban jár, ha a hazai munkaerőt megbecsüli, és a helyi alkalmazottaknak ad magasabb fizetést.

A megoldás kulcsa a román kormány kezében van. A szakképzés felfuttatása, illetve a vállalkozói szektorral történő folyamatos konzultáció lehet a nyitja az országos helyreállítási terv sikerének. Különben az új uniós ciklusban is a lehívható pénzek töredékét fogja felhasználni az ország.