Szertefoszló ukrán NATO-álmok

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismerte be egy keserű és ironikusnak szánt, de határozottan realista beszédben még kedden, hogy országa belátható időn belül nem csatlakozhat a szövetséghez, ezért más úton kell erős, lehetőleg egy atomhatalmat is soraiban tudó szövetségeseket keresnie. Az elnök azt is felrótta a NATO-nak, hogy az ukrán követelés ellenére nem reszkírozza meg a harmadik világháború kitörését, és nem hajlandó repüléstilalmi övezetet létrehozni Ukrajna fölött.

Mindeközben a NATO ugyan támogatásáról biztosítja Ukrajnát, és egyes tagállamai még fegyvert is szállítanak a megtámadott országnak, de azért a szövetség – legalábbis eddig – igyekszik minden lépését patikamérlegen kimérni, hogy megakadályozza a háború eszkalálódását. Maga Jens Stoltenberg főtitkár jelentette ki, hogy miközben kiállnak Ukrajna mellett, a legfőbb célnak azt tekintik, hogy megakadályozzák a háború átterjedését más országokra. Ezt egyrészt azáltal látják elérhetőnek, hogy tovább erősítik a katonai jelenlétet a szövetség keleti tagállamaiban, elrettentendő az oroszokat, másrészt viszont józanul mérlegelnek, és nem hirdetnek repüléstilalmi övezetet Ukrajna fölött. Ez ugyanis annak idején az Oroszországhoz képest jóval gyengébb Irak fölött még működhetett, de ha Ukrajna fölött a NATO orosz gépeket lőne le, az nehezen tenne elkerülhetővé egy világméretű háborús kataklizmát.

Boris Johnson brit miniszterelnök közben egyértelműen kijelentette, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása jó ideig nem lehet aktuális. Bár nem indokolta meg, mi megtesszük: elsősorban azért, mert Ukrajna gyakorlatilag semmilyen felvételi kritériumnak nem felel meg. Nem csupán azért, mert éppen háborúban áll, hanem azért is, mert a politikai rendszert nem sikerült megtisztítani a korrupciótól és a vagyonukat gyanús körülmények között megszerző oligarchák befolyásától.

És azt is tegyük hozzá – bár ez a nyugati kormányok elsöprő többsége számára huszadrangú kérdés –, hogy Ukrajna az őshonos nemzeti közösségek felszámolását célzó törvényei miatt a kisebbségvédelem terén is bukott diáknak számít.

Ennek nyomán még az lenne a legjobb forgatókönyv, ha Putyin és körei megelégednének annyival, hogy Ukrajna vállalja: Svédországhoz hasonlóan semleges marad, nem csatlakozik semmilyen katonai szövetséghez, nem engedélyezi tömegpusztító fegyverek telepítését a területére, és nem járul hozzá, hogy területét Oroszország elleni támadáshoz használják fel. Valószínű azonban, hogy Putyin ennyivel nem elégszik meg – minimum a Krímről és a Donbaszról való lemondást is követelni fogja, de ahogy a harcok most állnak, egyáltalán nem kizárt, hogy még Odesszát is magának követeli, és közvetlen összeköttetést akar Transznisztriával is. Ez pedig azt eredményezné, hogy Oroszország (vagy egy Moszkva irányítása alatt álló bábállam) sokkal közelebb kerülne Románia, és ezzel a NATO keleti határához.

Erre, vagy hasonló helyzetre kell felkészülnie a NATO-nak és Ukrajna szomszédainak, nem arra, hogy felelőtlen kardcsörtetéssel háborúba keveredjenek Oroszországgal.

A NATO-főtitkár és Boris Johnson kijelentései egyébként árnyalják azokat a vádakat, miszerint az ukrajnai vérontásért a magyar kormány a felelős, mivel akadályozta az ország NATO-csatlakozását. Már eleve az kérdéses, hogy Ukrajna NATO-tagságának esélye bármikor is reális lett volna az elmúlt években. Mint ismeretes, Budapest a NATO–Ukrajna Bizottság magas szintű találkozóit blokkolta. Ezt viszont teljes joggal tette – amíg a szélsőségesen kisebbségellenes, diszkriminatív ukrán oktatási és nyelvtörvény hatályban van, addig Ukrajna jogállamisága, és ezzel a NATO-tagságra való alkalmassága komolyan megkérdőjelezhető. Ennek kimondása nem putyinizmus vagy orosz propaganda, és nem is a túlburjánzó magyar nacionalizmus jele, ahogy azt egyes, a magyar „nacionalizmust” mindig ostorozó, a kisebbségellenes törvényekben megnyilvánuló ukrán sovinizmust viszont – bizonyára a következetesség jegyében – toleráló körök állítják. Hanem a helyzet egyoldalú, torz szemléletű tálalásának elkerülését szolgálja.

Az ilyen, szélsőségesen kisebbségellenes jogszabályokat ugyanis el kell törölni, és az erről való nyilvános beszédet is bátorítani kell. Hogy az ilyen lépések ne ismétlődhessenek meg. És többé ne szolgálhassanak ürügyül semmilyen külső agresszió igazolására.